Meki – Avagy örülünk neki, vagy sem?

Emlékszem, hogy mennyire vártuk az első budapesti McDonald's üzlet nyitását még a nyolcvanas évek végén. Azt is elárulom: első munkahelyem a McDonald's volt, méghozzá a budapesti, Nyugati téri, és kifejezetten jó emlékeket őrzök arról az időszakról. Szemtelenül fiatal voltam, na. 

McDonald's mint az amerikai filmek reklámfelülete

A szocializmus szürkeségében valami fénylő csoda volt, a színek, a látvány csimborasszója a Meki. Néhány étel, gyorsan tálalva, amelyet a világ minden táján ugyanabban a minőségben kaphatunk meg, így biztonságérzetünk kielégülhet. A Meki azonban az amerikai imperializmus előfutára, szólt egykoron a bíráló szó, és bizony van ebben a megállapításban valami. Ráadásul nem is takargatja szándékait: függővé tenni, főleg a legfiatalabbakat, odaszoktatni üzleteikbe a gyerekeket minden áron. A nagy pénzt az amerikai gyorséttermi hálózat mára nem is ételeiből, hamburgereiből vagy sült krumplijaiból nyeri, hanem a különféle szerződéseiből. A Happy Meal-menüvel ajándékot adnak a gyerekeknek. Éppen úgy, mint a Jancsinak és Juliskának mézeskalácsot kínáló boszorkánynak. A legtöbbször gyenge játékokat adnak, éppen futó hollywoodi filmekhez fűzve, vagy éppen rettenetes számítógépes játékokkal kapcsolatos apróságokat, amelyek egyetlen célja a fiatalok függővé tétele. Nem mondom, találni finomságokat a Mekikben, és előnyeiről is léteznek. Ezzel együtt véleményem szerint az üzletlánc életidegen nem csak Magyarországon, de Európában is. Ha pedig ez már nem így van, az bizony szomorú.