2025.05.09. 11:09
Jó és erős közösség elnöke több mint húsz esztendeje, Horváth Sándor tűzoltó elismerést kapott
Gróf Széchenyi Ödön Emlékplakettet kapott több mint két évtizedes tűzoltóelnöki munkájáért Horváth Sándor, a markotabödögei önkéntes egyesület elnöke. Horváth Sándor büszkén gondol az elért eredményekre.
A Magyar Tűzoltó Szövetség Lakitelken tartotta tűzoltónapi ünnepségét, ahol elismeréseket is átadtak az arra érdemeseknek. A markotabödögei Horváth Sándor is a kitüntetettek között volt. A falu tavaly leköszönt polgármestere több mint húsz éve elnöke a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületnek. Horváth Sándor áldozatos munkájáért az önkormányzat felterjesztése nyomán Gróf Széchenyi Ödön Emlékplakettet kapott.

Horváth Sándor tűzoltó kitüntetése
Horváth Sándor 1992-ben kezdte meg önkéntes tűzoltói szolgálatát Markotabödögén, akkor az újjáalakuló egyesület titkárává választották. A Kisalföld kérésére visszaemlékezett az „ősidőkre”.
– Csete Lajos akkori polgármesterünk szívügyének tekintette az egyesületet, és kezdeményezte az újraszervezését. Korábban ugyanis, a közös tanácsi rendszerben, erre nem sok figyelem jutott. Németh Béla bácsi segítségét kérve, az „öreg” tűzoltók közreműködésével kezdtük meg a munkát, és azon voltunk, hogy az 1885-ben alakított egyesület újra komoly csapattá váljon. Lajos bácsi lett az elnök, én pedig a titkár. Megszerveztük a felnőttcsapatot, de volt ifjúsági tagozatunk, sőt, leánycsoportunk is – emlékezett Horváth Sándor. Csete Lajos 2004-ben leköszönt, tiszteletbeli tűzoltó lett, engem pedig a bajtársak felkértek az elnöki teendők ellátására. Elvállaltam, becsülettel tettem a dolgomat, és ezen vagyok ma is.
Horváth Sándor elmondta: sokat fejlődtek az elmúlt húsz évben. Büszkén jegyezte meg, hogy sikerült a szertárépületet felújítaniuk társadalmi munkával és pályázati támogatással. Bővítették eszközállományukat, a technikát, a csapat részt vett a körzeti versenyeken. A markotabödögei egyesület kétszer szervezte meg a térségi megmérettetést, és az elnök kiemelte, hogy ők voltak az elsők, akik hagyományőrző, kulturális műsorral egészítették ki a szakmai programot. Ráadásul sokan voltak, hiszen csak felnőttcsapatból hatvannyolc nevezett a versenyre.
– Akkoriban könnyebb volt megszólítani a helyieket, boldogan jöttek a felnőttek és a fiatalok is a sorainkba. Manapság más a helyzet, mindenki elfoglalt, kevesebb idő jut az önkéntességre. A fiatalok inkább mással foglalkoznak, nem kívánkoznak a szabad levegőre. A tűzoltóság pedig egy erős, nagy közösség, összetartó és egymásért kiálló tagsággal. Itt csak jót tanulnának – tette hozzá. A kitüntetésről kifejtette: nem számított rá, nagyon jólesett neki, úgy érzi, nem dolgozott hiába.
– Amikor az ember végzi a dolgát, nem gondol elismerésre, ám amikor mégis megtalálja egy-egy díj, elgondolkodik, hogy valamit esetleg jól csinált, és ezt mások is észreveszik, felfigyelnek az eredményekre. Ismerem Széchenyi Ödön életútját, munkásságát, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy éppen a róla elnevezett plakettet ítélték nekem. Örülök a sok gratulációknak, és köszönöm a felterjesztőknek is, hogy gondoltak rám.