Apró tárgy mesél a múltról - Az utolsó háborús napok embert próbáló dilemmái

Van, amikor egy hangszerdarab – egy fúvóka – többet mesél a múltról, mint egy egész történelemkönyv. Haris Márton, a Soproni Szent László IV. Honvéd zenekar vezetője különleges küldetésre vállalkozott: egy rövidjátékfilmben idézi meg a második világháború végének soproni eseményeit és a város katonazenekarának sorsát. A történet ugyan fikció, mégis gyökeresen a valóságba ágyazódik – és lehet, hogy több is annál.

Egy film a múltról

 - A film gondolata már korábban megszületett bennem, de sokáig nem történt vele semmi. Aztán a Nemzeti Művelődési Intézet megkeresett bennünket, hogy vegyünk részt egy pályázaton. Bár az eredeti témakiírás nem állt közel hozzám, visszajeleztem, hogy ha lehetőség van saját témát hozni, akkor szívesen élnék vele. Innen indult el a folyamat, és eldöntöttem, hogy nem várunk őszig, hanem tavasszal megvalósítjuk. A történet, amit megírtam, egy fiktív elbeszélés, mégis erősen kapcsolódik a helytörténethez és a zenekar múltjához - mondta Márton.

Nézze meg látványos képgalériánkat:

A film egy tartalékos honvéd altiszt és barátja történetén keresztül meséli el az utolsó háborús napok embert próbáló dilemmáit. Ketten az erdőt járva hadisírok után kutatnak, és rábukkannak egy géppuskafészek maradványaira. Egy különös tárgyat is találnak ott: egy rézfúvós hangszer fúvókáját.

- Visszatekintünk a múltba, amikor még működött az a lövészárok, és amikor a főhős megérkezik egy utolsó védelmi pontként kijelölt frontszakaszra. A katonákkal együtt beássák magukat, várják az ellenséget, miközben barátja egy régi kottafüzetben egy fényképet őriz: a feleségéről és két kislányáról. Ők már nincsenek — otthon, egy bombázás során vesztette el őket. Az ő fájdalmát nem szavakkal, hanem zenével mutatjuk meg, hiszen gyakran előveszi a fúvókát, és gyakorol vele.

A történet csúcspontja, amikor az orosz támadás megindul, és a barát, súlyosan megsebesülve, egyetlen mondattal kéri: „Hadnagy úr, mindent hagyjanak hátra, én majd fedezem a visszavonulást.” Ez az önfeláldozás menti meg a többieket. A film végén, a jelenben, az erdőben megtalált fúvóka új értelmet nyer. Nemcsak egy tárgy, hanem egy emberi sors szimbólumává is válik - foglalta össze a film cselekményét a rendező, Haris Márton.

Ez a film így egyszerre tisztelgés az ősök előtt, emlékezés a soproni harcokra, és egyfajta „vizuális névjegy” is, ami megmutatja, kik vagyunk ma. Az volt a célom, hogy ne hősöket mutassunk be, hanem embereket. Olyan tiszteket és katonákat, akik nem voltak sem fanatikusok, sem hősök a klasszikus értelemben. Csupán emberek, akik teljesíteni próbálták a kötelességüket, és próbáltak embernek maradni az embertelenségben - zárta gondolatait.

Videó a készülő alkotásról: