A sors keze egyszerre simogatott és adott pofont – Pardavi Mariann véleménycikke

Kijev, Barcelona. A remény és a segítő forintok kötik össze ezeket a városokat egymással. Fájdalmai enyhülésére vágyó kisfiú és gyógyulni akaró édesanya szeretett volna eljutni a messzi városokba. Megírtuk történeteiket, olvasóink a Jóakarat Hídja alapítványon keresztül együttérzésüket forintokkal is kimutatták.

Szinte egy időben érkeztek a telefonhívások a szerkesztőségünkbe: a kisfiú édesanyja az öröm könnyeivel küszködve, míg az édesanya férje gyásszal a szívében hívott minket. Együtt örültünk, hogy az agyvérzéssel született kisfiú fájdalmai megszűnhetnek, ugyanis összegyűlt a kétmillió forintos összeg és a világ egyik legjobb specialistája műtheti meg a fiút a spanyol városban. És együtt sírtunk, amikor a megtört férfitől kaptuk a hívást: izomsorvadásban szenvedő felesége szervezete feladta a küzdelmet.

A kisfiú reményt kapott egy fájdalmak nélküli, boldog életre, sőt még arra is lesz lehetősége, hogy eljusson abba a stadionba, ahová régóta vágyott. Mi több, még a tengert is látni fogja útja során. Sorsfordító lesz a barcelonai út. Az édesanya is hosszú útra indul, pénteken kísérik utolsó útjára szerettei.

Hiába tudjuk, az élet egyszer ad, egyszer elvesz, de amikor ennyire gyorsan és egyszerre mozdul a sors keze, az mélyen érint mindannyiunkat. Kollégáim nevében is mondhatom, interjúalanyaink a részünkké válnak, évekig felidézünk egy-egy megindító történetet. Amikor beszélgetünk velük, megnyílnak nekünk, megnyílunk nekik, láthatatlan kapocs alakul ki közöttünk. Még nagyon sokáig fogjuk emlegetni a kisfiút, aki az olvasók segítségével végre megszabadulhat a fájdalmaitól és az édesanyát, aki férjével és családjával még sok szép pillanatot szeretett volna megélni.

Benett, gyógyulj meg, váltsd valóra az összes álmod! Melinda, legyen neked könnyű a föld...