Férfiak a betegágy mellett - Az ápolókat ünneplik világszerte

• Május 12 az Ápolók Világnapja
• Férfiak is helyt állnak, mint ápolók

Demjén Ferenc, Bozsoki Krisztián és Géczi Sándor ápolóknak köszönhetően betekintést nyerhetünk abba, hogy mi motiválja őket a mindennapokban, és hogyan látják szerepüket az egészségügyi ellátás rendszerében. Őszinte gondolataik nemcsak inspirálóak, de rámutatnak arra is, hogy az ápolói munka nemtől függetlenül igazi hivatás – elkötelezettséget, emberséget és szívből jövő gondoskodást kíván.

Ápolók a betegágynál

Egy fiatal ápoló útkeresése
Demjén Ferenc viszonylag friss tagja az ápolói közösségnek: két és fél éve dolgozik főállásban a Rehabilitációs Intézetben. Az egészségügybe való belépése nem egy gyermekkori álom volt – inkább egy lehetőség, amely fokozatosan vált hivatássá.
- Először csak dolgoztam a kórházban, aztán jöttek a továbbtanulási lehetőségek, én pedig az ápolói képzést választottam. A COVID alatt sok időt töltöttem betegekkel és akkor döntöttem el, hogy én hosszú távon is ezt szeretném csinálni.
Ferenc számára az egyik legnagyobb érték a munkájában, hogy a nap végén úgy érezheti, valami értelmeset tett. A betegek visszajelzései – akár hetek, hónapok múltán – különösen megerősítik ebben. Úgy véli, férfiként nem különbözik sokban női kollégáitól, talán annyiban, hogy bizonyos helyzetekben a fizikai ereje jól jön.
- A legfontosabb talán az empátia és az alkalmazkodóképesség. Hogy meg tudjuk találni a közös hangot a betegekkel, hozzátartozókkal, kollégákkal. Nem könnyű ez a munka, de ha az emberben megvan a hivatástudat, akkor bele lehet tanulni. Én is kívülről érkeztem, de itt vagyok, és nem bántam meg.

Három évtizednyi elkötelezettség
Bozsoki Krisztián már 29 éve dolgozik a Soproni Erzsébet Kórház gasztroenterológiai osztályán, ahol vezető ápoló helyettesi feladatokat is ellát. Eredeti motivációját egy gyermekkori baleset és hosszú kórházi tartózkodás adta. Tíz évesen több mint fél évet töltött a sebészeten, ahol megtapasztalta a gondoskodás emberi oldalát:
- Nemcsak a kezelésekre emlékszem, hanem a kedves szavakra, az együttérzésre. Ez fogott meg, és ez vezetett az ápolói pályára.
Krisztián soha nem vágyott orvosi karrierre, mert úgy érzi, ápolóként is teljes értékűen segíthet. Férfiként úgy véli, hogy megjelenésével, higgadtságával és fizikai jelenlétével biztonságot tud nyújtani betegeinek és kollégáinak. Az ápolói hivatás szerinte olyan emberi értékeket kíván, mint a jó kommunikáció, az empátia, a türelem, és természetesen az alkalmazkodás.

 ha valóban szeretnének embereken segíteni, nem riadnak vissza a fizikai és lelki kihívásoktól, és hajlandóak fejlődni, akkor ne féljenek belevágni. A munkánk nem mindig látványos, de emberi életeken változtathat.

Hivatás, ami szerelemmé vált
Géczi Sándor lassan 30 éve dolgozik az egészségügyben, és bár osztályokat, munkaköröket váltott, szenvedélye és elkötelezettsége változatlan. - A szakmaszeretetet a tanáraimtól tanultam. Azóta is úgy érzem: ez bizony szerelem.
Sándor tapasztalata szerint a férfi ápolók nem dolgoznak máshogyan, mint a nők – de vannak helyzetek, amikor másként élik meg a munkát.
- Ha egy beteget mozgatni kell, mi automatikusan lépünk előre, vagy ha zavart, nehezebben kezelhető a beteg, a mi megjelenésünk gyakran megnyugtatóbb.
Az újonnan érkezőknek azt tanácsolja, legyenek kitartóak, ne engedjenek a nehézségeknek, és értsék meg, hogy ez a szakma nemcsak a szívből és lélekből, de néha a fizikai helytállásból is sokat kíván.
Demjén Ferenc, Bozsoki Krisztián és Géczi Sándor történetei egyértelműen azt mutatják, hogy férfiként ápolónak lenni különleges, értékes és mélyen emberi hivatás.