2025.04.25. 10:21
Zöld úton a zöld óvoda felé Győrújbaráton
Míg mások a jól megérdemelt tavaszi szünetüket töltik, a győrújbaráti óvoda pedagógusai önmagukat fejlesztik három napon át. Az óvoda eddig is kiemelt figyelmet fordított a zöld nevelésre, de azt szeretnék, ha mihamarabb zöld óvoda lehetnének. Ennek érdekében még a szabadságukat is feláldozták. Nem csak ismereteket, hanem önismeretet, és egymás jobb megismerését is elhozta számukra a továbbképzés.
Nem iskolapadban ülnek az óvónénik Győrújbarát Liszt Ferenc úti óvoda épületében, de mégis tanulnak. Zöld óvoda szeretnének lenni, ezért vállalkoztak mindannyian a tanulásra.

Fotó: Barki Andrea
Zöld utat kapott a zöld óvoda
A győrújbaráti Pitypang óvodában a háromnapos képzés a Természetes Életmód Alapítvány, és a Fertő-Hanság Nemzeti Park szervezésében valósul meg. – Azért szerveztem a továbbképzést, mert nagyon szeretném, ha zöld óvoda lennénk. Szerencsémre sikerült megnyeri az ügynek a kollégákat is. Bár még nagyon sokat kell még tennünk, hogy a kritérium rendszernek megfeleljünk, de úgy gondolom, már elindultunk, jó úton haladunk. Különösen örülök annak, hogy a jelenlévő kollégák kihívásnak tekintik a feladatot, nagyon együttműködők, kreatívak, s nem azt nézik, hogy mennyi plusz munkával jár az új feladat. Ezt a zöld gondolkodást szeretnénk közvetíteni a gyerekeken keresztül a családok felé is – mondta el a trénig által feltuningolt lelkesedéssel Gallainé Czeiter Ildikó óvodavezető.

Fotó: Barki Andrea
Labanc Györgyi a Természetes Életmód Alapítvány elnöke 2006 óta, amióta az első zöld óvoda létrejött, ad országszerte szakmai segítséget. Mint mondja, az óvodákban kötelező a környezeti nevelés, de a zöld óvodák hálózata ennél sokkal több ennél. A háromnapos tréning során az óvó nénik megtervezik a jövőképet, megtanulják milyen eszközökkel, módszerekkel, milyen terepen tudják a céljaikat megvalósítani.
– A zöld óvoda cím egy országos elismerés, amely megmutatja, hogy az intézményben minőségi jövőépítés, fenntarthatóságra való nevelés zajlik. A tréningen különböző készségeket és képességeket is fejlesztünk, amivel ahhoz adunk segítséget, hogyan tudják megvalósítani az elképzeléseiket. Lényeges az óvónők attitűdjének fejlesztése is. A trénig során megélik az együttműködés, a tervezés, a kommunikáció fogásait, azután ezeket átültetjük a napi gyakorlatba. A óvodai megvalósítás azonban már az ő feladatuk. A tréningen jelenlévők hozzáállása egészen egyedi. Tapasztalataink szerint ritka, hogy egy olyan óvodával tudunk együtt dolgozni, ami ugyanazon gondolatok mentén szeretne előrehaladni, azaz mind a tizennyolcan a zöld jövő felé. Az elkötelezettségük megkérdőjelezhetetlen – számolt be tapasztalatairól Karas László tréner.

Fotó: Barki Andrea
Mit szól a polgármester ahhoz, hogy az ovi zöldülni szeretne?
– Már régóta ennek szellemében működött az óvoda, de ez is a jövő. Bízom abban, hogy el is nyerjük majd a címet. Ha az óvodásokat el tudjuk indítani ezen az úton, sokat teszünk a jövőnkért. 2022-ben, amikor az energiaválság jött, az önkormányzat a hivatal összes épületén olyan beruházásokat hajtott végre, hogy kevesebb energiát kelljen felhasználni, ezzel az önkormányzat költségeit csökkenteni. Azóta is minden olyan megmozdulást támogatunk, ami környezetünk védelme, vagy a takarékosság, a költségcsökkentés irányába hat – mondta Kóbor Attila polgármester.