2025.04.24. 19:14
Az óvodai férőhelyek témája fókuszban volt a soproni közgyűlésen
Sopron város közgyűlése csütörtökön tartotta rendes ülését, melyet egy rendkívüli közgyűlés is követett, ahol a képviselők további tizenegy napirendi pontot tárgyaltak. A tanácskozás kiemelt témái között szerepelt a közbiztonsági helyzet értékelése, óvodai férőhelyek optimalizálása, új utcaelnevezés, valamint a városi térfigyelő rendszer bővítése.
A közgyűlés elsőként a Soproni Rendőrkapitányság tavalyi évre vonatkozó közrend - és közbiztonsági helyzetéről, valamint a megtett intézkedésekről szóló beszámolóját tárgyalta.

Új utcanév Sopronban
Dr. Herczeg Zoltán rendőrkapitány ismertette a közbiztonsági adatokat, mely szerint a városban regisztrált bűncselekmények száma 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest, 906-ról 1040-re. A bűncselekmények háromnegyede a város területén történt. Ugyanakkor javult a felderítési arány, és biztató adat, hogy sem emberölés, sem halált okozó testi sértés nem történt a városban. Csökkent a testi sértések és a garázdaságok, valamint a lopások száma. Mindössze négy lakásbetörést és egy rablást regisztráltak 2024-ban. A rongálások is visszaestek, és a felderítési hatékonyság ezeknél az eseteknél is javult. Pozitív változás tapasztalható a drogterjesztők elleni fellépések eredményességében is.
Fontos döntések születtek a soproni közgyűlésen
Fotók: Rombai PéterA csalások száma azonban jelentősen megugrott, különösen az online térben elkövetett visszaélések miatt, amelyek csaknem megháromszorozódtak, közel 140 millió forint kárt okozva a soproniaknak.
Közlekedésbiztonsági szempontból szintén kedvező adatok születtek. 2024-ben 85 személyi sérüléssel járó közúti balesetet regisztráltak – ezek közül egy járt halálos áldozattal, 25 súlyos, míg 59 könnyű sérüléssel végződött. A legtöbb esetben az elsőbbségi szabályok megszegése volt a balesetek fő oka.

A képviselő testület döntött a városi térfigyelő kamerarendszer, valamint a rendszámfelismerő kamerák telepítésének bővítéséről is, amely több helyszínt érint Sopronban. Térfigyelő kamerát telepítenek többek között a Várkerület-Ötvös utca, a Lackner Kristóf utca - Patak utca, valamint a II. Rákóczi Ferenc utca-Erzsébet utca kereszteződésében a közbiztonság javítása érdekében. Rendszámfelismerő kamerát helyeznek el a Sopron-Balf pihenőkereszt csomóponthoz, de a Sopron-keleti, - északi,- és nyugati csomópontok is két-két eszközzel gazdagodnak.
A közgyűlés szavazott az Aranyhegy településrészen, a Nemeskúti út és Nikolics Károly utca között elhelyezkedő út nevéről is, amely ezentúl a Csapody István utca nevet viseli. Az utcanévtáblák kihelyezése június 30-ig megtörténik.
A képviselő-testület elfogadta a Soproni Városfejlesztési Kft., a Soproni Városmarketing Nonprofit Kft., valamint a FORENO Foglalkoztatási és Rehabilitációs Nonprofit Kft. 2024. évi beszámolóit és a 2025-re szóló üzleti terveket is.
Az óvodai telephelyek kihasználtságának optimalizálása érdekében a közgyűlés arról is döntött, hogy 2025. augusztus 31-ével megszűnik a Bánfalvi Óvoda Gesztenyés körúti Tagóvodája, valamint a Terfort Téri Óvoda Dózsa György Utcai Tagóvodája.
Emellett csökken a Bánfalvi Óvoda maximális befogadóképessége 265 főről 246 főre, a Brennbergbányai Tagóvodáé 45 főről 25 főre, a Hermann Alice Óvoda Halász Utcai Tagóvodáé 175 főről 125 főre, a Trefort Téri Kék óvoda gyermeklétszáma pedig 150 főről 125 főre.