Jótékony motorosok

2025.04.26. 04:21

Anyuka, ez a gyerek csak lusta! – Tévedett az orvos, a kis Levi ritka szindrómával küzd

A hétéves kisfiú imád minden járművet, de különösen a motorok állnak közel a szívéhez. Levente nagyon ritka agyi rendellenességgel jött világra, ami egyebek mellett a mozgását akadályozza. A kisgyereknek olyan programot szerveznek lelkes helyi édesanyák, amely nemcsak az ő arcára fog mosolyt csalni, de abban is segíthet, hogy könnyebben közlekedhessen.

Miklós Kata élete legszebb napjaként emlékszik arra, amikor megszületett a kisfia, Fazekas Levente. Akkor még nem tudta, egy nagykönyvi, problémamentes várandósság után nem is sejthette, hogy teljesen megváltozik az életük.

Levente, kisfiú, beteg, szindróma, motor
Levente és édesanyja, Kata. Mindketten szeretik a motorokat.
Fotó: Miklós Kata

– Éreztem, hogy valami nincs rendben, ezt egy anya tudja – kezdett bele kálváriájuk történetébe az édesanya. – Nem szeretett hason, sokat nyelt félre, a tartása sem volt az igazi, a nyakát is ferdén tartotta. Olyan volt, akár egy rongybaba – sorolta azokat a tüneteket, amelyek számára gyanakvásra adtak okot.

A gyerekorvosuk azzal nyugtatta az édesanyát, Leventének nincsen komolyabb baja, csak lusta, nem kell aggódni. A védőnő is hasonlóan látta. Az édesanya nem nyugodott bele, érezte, tudta, hogy ennél jóval többről lehet szó. Kata a kis Leventével orvosról orvosra járt, hogy válaszokat kapjon. Végül olyan diagnózist kaptak, ami ugyan fájdalmas volt, de azóta is megállíthatatlan.

– Kezembe nyomták a papírt, amiből nem értettem az orvosi szaknyelv miatt szinte semmit, de azt tudtam, hogy az eredmény nem jó. Tisztán emlékszem a pillanatra. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Szédültem, izzadtam, az eredményt olvasva a kezem is remegett, mintha mínusz 20 fok lett volna. A szürke állományban jelzavar, több helyen elváltozás és fejletlen agyrész és még sorolhatnám – emlékezett vissza Kata, aki elmondta, speciális szindróma tünetét állapították meg, a  Walker-Wartburg betegségét.

– Az ön gyermekük agyi rendellenességgel született – állapította meg Leventéről az orvosa, annyira ritka a szindróma, hogy  rajta kívül mindössze négyen élnek ezzel a betegséggel Magyarországon, és a világon is legfeljebb csak pár százan.

– Levi rácáfol a diagnózisra, az ilyen betegséggel küzdő gyerekek nem mozognak, nem tudnak maguktól táplálkozni. Levente meghazudtolja ezt, futópadon sétál, ugyan pépes ételt eszik, de ügyesen falatozik, szereti a pocakját. Az orvosok is sokszor a csodájára járnak. Minden napot megélünk, csak a pozitív dolgokra koncentrálunk.

Kata fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy Leventéből kihozza a maximumot: fejlesztésekre járnak, különleges biciklit és rollert szerzett be neki, ő maga pedig elvégezte a gyógypedagógiai asszisztens képzést. Május első szombatján három hasonlóan elszánt barátnője Cseszneken jótékonysági találkozót szervez a kis Leventének, amelyen motorosok is részt vesznek.

– Érezd jól magad, fogyassz bátran, vásárolj, rád bízzuk, mennyit ér meg neked, ugyanis mindenhol becsületkassza fog működni – foglalta össze az egyik szervező édesanya, a ravazdi Tóth Nikolett, aki Hofbauer Annamáriával és Horváth Elizával szervezi az eseményt.

Tóth Nikolett neve ismerős a Kisalföld olvasóinak. Ő az a ravazdi édesanya, aki egy idegennek a fél veséjét adta oda. Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el a történetét!

A május 3-án megrendezendő jótékonysági esemény teljes bevételét Levente kapja, hogy olyan járművet vásárolhasson a családja, amellyel megkönnyítik a mindennapi közlekedését. Olyan járműre gyűjtenek, amelybe kerekesszék-emelő szerkezet szerelhető.

Levente fejlesztéseit az alábbi számlaszámon támogathatja:

  • Miklós Katalin
  • Raiffeisen bank: 12076927-01350374-00100000
  • Közlemény: Levi adomány

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában