A húsvét közelebb hoz Istenhez – Bakay Beatrix az ünnep megéléséről, családokról, szolgálatról

Háromszor három napos evangelizációs programmal készülődött a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye a nagyhétre, a húsvéti ünnepekre. Bakay Beatrix, a Mórichida-Árpási Evangélikus Egyházközség lelkésze, egyházmegyei evangelizációs és missziós lelkészi felelős szervezte az alkalmakat: az egyházmegye három "stratégiai" pontján, Győr-Ménfőcsanakon, Kajárpécen és Mosonmagyaróváron hirdettek igét, ahogy ő fogalmaz, nagyszerű prédikátorok. "A három nap készítette elő egyházmegyénkben a húsvéti készülődést, a negyven napos böjti időszakot"- jegyezte meg Bakay Beatrix. A lelkésszel a készülődésről, az ünnep megéléséről, családokról, szolgálatról beszélgettünk.

Húsvét az egyházközségben

– Hogyan tekintenek az evangélikusok a böjti időszakra?

– Nagyon jól sikerült a felkészülés az evangelizációs napokkal, melyek tulajdonképpen előkészítették a nagyhetet, a húsvétot. Nálunk is megvan a negyven napos böjti időszak, a bűnbánatnak, az önvizsgálatnak, az Istenhez való közelebb kerülésnek a megélése. Megélése annak, hogy mi mindent tett értünk az Úr Jézus. Ez nagyon fontos lelki előkészület. A Mórichida-Árpási gyülekezet nem nagy gyülekezet, nem tartunk egész héten alkalmakat. Kiemeltük a virágvasárnapi istentiszteletet, ami azért különleges, mert a gyerekekkel együtt, virágokkal vonulunk be és az evangélikus énekkar szolgál. Nagycsütörtökön Árpáson egy családias környezetben gyűlünk össze. Egy család nyitja meg nekünk otthonát, ahova a híveket várják és a nappalijukban vagyunk együtt. Az utolsó vacsora emléknapján együtt veszünk úrvacsorát. Nagypénteken passióolvasást tartunk, gyerekek olvasnak fel, amire a gyülekezet válaszol. Nem minden évben, de tartunk nagyszombati istentiszteletet is, ami kevésbé volt látogatott, de próbáljuk újra hívogatni a híveket. Húsvét vasárnapján ugyancsak úrvacsorai közösségben leszünk együtt és húsvéthétfőn is. Utóbbinak érdekessége lesz most, hogy az evangélikus férfikarunk szolgál majd. Elővették gyönyörű, hívő énekeinket, böjti, húsvéti, Krisztust dicsérő dalainkat. 

– A Mórichida-Árpási gyülekezet életét régóta követem és tudom, hogy aktív életet élnek a hívek és számos közösséget "tartanak fenn". Meg lehet szólítani ezek szerint a híveket.

– Számomra is csodálatos az aktivitás. Igazából akkor lendült fel a civil élet, amikor az egykori evangélikus iskolát sikerült felújítanunk a Magyar Falu Programban és egy közösségi, gyülekezeti házat alakítottunk ki. Lett olyan terünk, ahol összejöhetünk télen, nyáron. Van fűtés, vizes blokk, konyha, vendégszoba, közösségi terem. Ott vannak a 

• presbiteri gyűlések, 
• az asszonyok összejövetele, 
• a gyerekek táborai, 
• az énekkari próbák, 
• szinte minden programunk.

– Az evangélikus férfikar azért engem is meglepett.

– Nagy létszámban és szívesen jönnek, és alig várják a lehetőséget, hogy szolgáljanak. Megható számomra is ez a nyitottság. 

– Voltak, akik megalapozták ezt az aktív lelki életet és hozzá a zenei szolgálatot. Kovács Misi bácsira gondolok, a gyülekezet néhai kántorára és azokra a lelkészekre, akikkel ő együtt szolgált.

– Mi lelkészek mindig átvesszük és próbáljuk folytatni azt a munkát, amit elődeink végeztek. Amit ő megalapoztak, arra mi építhetünk és persze nem is tanácsos a nulláról kezdeni és felborítani a hagyományokat, mert az a híveknek sem tetszene. Az ember meglátja az elődök munkájának sok-sok áldását és gyümölcsét. Sokszor az előttünk járók nem is élvezhetik ezt a gyümölcsöt, hiszen később érnek be. Én korábban Nógrád megyében szolgáltam, ott az emberek nagyon nyitottak, befogadóak. A Dunántúlra jobban jellemző, hogy óvatosan, kicsit talán bizalmatlanul fogadják az érkezőt, de ha látják, hogy hűséges, hogy a munkáját legjobb tudása szerint végzi és az embereket szereti, akkor közelebb engednek és befogadnak. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy Misi bácsiék, aki már nyolc éve nincs velünk, más korban szolgáltak. Amikor ők fiatalok voltak és együtt, vállt vállvetve dolgoztak, más idők jártak.

A fiatalok kihívásai közé tartozik a sok színes program, melyekből válogathatnak, az internet világa, a virtuális valóság. Ők ezekbe feledkeznek bele. Én igyekszem a gyülekezetben virtuálisan jelen lenni, azaz kihasználom az internet adta lehetőségeket. Ennek is köszönhető talán, hogy aktív az életünk.

– Az idősebbek nyilván jönnek a gyülekezetbe, ahogy a gyerekeket is látni. De hogyan lehet megszólítani a kamaszokat, a fiatal felnőtteket?

– A kamaszkor, a középiskolás évek az az időszak, amikor a gyerekek, a fiatalok kirepülnek, "élni" szeretnének. Megkérdőjeleznek mindent, amit az ősöktől kaptak és ki akarják próbálni magukat. Ez természetes dolog, amiért nem szabad megorrolni, megsértődni. Azért kell imádkozni, hogy térjenek vissza és ez általában meg is történik. 

Fontosak lesznek a hagyományok, egyre jobban ragaszkodnak a szülőfaluhoz. Még akkor is, ha már nem élnek itt. Fontos lesz a falu és vele együtt a templom is.

– Közösségi szinten tehát erős összetartásról beszélhetünk a gyülekezetben. De megvan-e ugyanez a kötődés a családokban is? Ünnepekkor, de a hétköznapokon is.

– Nagyon összetartóak, ami köszönhető annak is, hogy a falun belül, a gyülekezeten belül sok a rokoni kapcsolat. Értékelik és becsülik egymást és képesek az összefogásra. 

– Tartják a böjti szabályokat is?

- Ez érdekes kérdés! Vallásgyakorlatunkban nem annyira helyezzük a hangsúlyt az étkezéssel kapcsolatos megtartóztatásokra. Viszont és ezt tanítom is, más jellegű böjti fogadalmakat is lehet tenni. Kevesebbet nézünk tévét, távol tartjuk magunkat az internettől, kevesebbet beszélünk és még számos lehetőség van. Ez változó és nagyon családfüggő.

– Milyen létszámú a gyülekezet?

– Háromszázhúszan vagyunk.

 – A hívek többsége gyakorolja a hitét?

– Érdekes kérdés ez is! Sokakkal találkozok, beszélgetünk és a látogatások során is kiderül, hogy a mély hit, a mély bizalom Istenben ott van mindannyiuknál. Minden kornak sajátja azonban, hogy a gondok, a problémák, sokszor perifériára szorítják a hit gyakorlását. Ezt persze bizonytalanul mondom, mert nálunk most tényleg nagyon aktív a gyülekezeti élet. Hétköznap is gyakran találkozunk, vannak alkalmaink. Az viszont mindig kérdés, hogy az ember a hétköznapokon hogyan tudja láthatóvá tenni a benne élő reménységet. A legvonzóbb az lehet a világ számára, ha a keresztények türelemmel, szeretettel, hittel, megértéssel és bizalommal járják az életútjukat. Főleg manapság, amikor sok félelme van az embereknek, akár gazdasági, akár politikai, nem is beszélve a háborúról. Nagyon fontos éppen ezek miatt is, hogy megragadjuk az Istennel való közösséget. Ami biztos pont az életünkben, az az élő Isten. Arra a sziklára kell építenünk, aki Jézus Krisztus. 

– Ebben a hívek számítanak a lelki vezetőjükre.

– Igen, nagyon. Egy lelkésznő mint egy anyafigura működik a gyülekezetben és azt várják a hívek, hogy anyáskodjon egy kicsit. Ez nem mindig könnyű, hiszen van saját családunk és a családtagok is számítanak az anyai gondoskodásra. Próbálom azonban ezt a szerepet is betölteni a gyülekezetben. Legutóbb éppen a már említett férfi énekkar próbáján éreztem ezt. Láttam, hogy jól esett nekik, hogy végighallgattam és megdicsértem és biztattam őket. Tehát biztosan szükség van erre is.