Környezet

2025.04.16. 10:25

Drónokkal is figyelik az illegális hulladéklerakásokat – Fotók

Az illegális hulladéklerakás még mindig nagy kihívás, főként a tavaszi időszakban: ellene már drónokat is bevet a Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet. A szervezet munkáját a drónokon túl a városban felszerelt kamerák is segítik.

Néha több, néha kevesebb az erdősávokban eldobott illegális hulladék. Tavasszal inkább érezhető, hogy többen a nagytakarítást úgy végzik el, hogy a szükségtelen kacatokat a város végeken levő zöldterületen dobják el. Ez egy örök harc, melyből a Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet is kiveszi részét, mégpedig drónokat is bevetve.

A drónokat egyre több területen tudja bevetni a  Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet, így az illegális hulladéklerakások feltérképzésében is, amint azt dr. Gál Gellért mutatja.
A drónokat egyre több területen tudja bevetni a  Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet, így az illegális hulladéklerakások feltérképzésében is, amint azt dr. Gál Gellért mutatja. 
Fotó: Kerekes István

Drónok is figyelnek

– A Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet jelenleg tíz munkatársat foglalkoztat, egy státusz üres, májustól egy kolléga megy nyugdíjba. A két üres álláshelyre várjuk az érettségivel rendelkező pályázókat – emelte ki érdeklődésünkre dr. Gál Gellért, a Mosonmagyaróvári Önkormányzati Rendészet vezetője.

Feladatuk közé tartozik az illegális hulladék-lerakóhelyek feltérképezése. Egyik gócpont volt az Iskola utca, annak bekerítésével sikerült megakadályozni, hogy teherautószámra hulladékot helyezzenek el. Gyakori gond, hogy a szelektív hulladéklerakóknál háztartási szemetet is eldobnak. A Fehér-hídi erdőnél is több ponton talált hulladékot az önkormányzati rendészet munkatársa, aki ottjártunkkor drónnal térképezte fel a helyet. Hogy miért kerül ilyen sok szemét a természetbe, azért is kérdés, mert Mosonmagyaróváron a hulladékudvarban sok -féle anyag elhelyezhető, ingyenesen. Az illegális hulladéklerakók ellen a tettenérés a legjobb, ilyenkor tudnak feljelentést tenni.

Új kamerák is lesznek

– Jelenleg Mosonmagyaróváron 31 helyszínen 56 kamera figyel, ezt mellettünk a rendőrség is tudja követni. Sokan parkolnak szabálytalanul vagy éppen a súlykorlátozást nem tartják be: tilosban parkolók ellen gyakran teszünk feljelentést. A kamerákon sokszor azt is látjuk, ha valaki jogszerűtlenül használja a közterületet – hangsúlyozta a rendészeti vezető.

Dr. Gál Gellért arról is beszélt, hogy a helyi önkormányzatnak javaslatot tettek új kamerák kihelyezésére. Leghamarabb a városközponti postához kerülhet ki ilyen eszköz, ehhez az E-On engedélyét várták.

A kamerák közbiztonsági szempontból is fontosak: például nemrég a rendőrség munkáját azzal tudta segíteni, merre haladt egy zsebtolvaj.

A kamerák mellett a drónok is nagy segítséget jelentenek. Két rendész tanulta meg a használatukat, jelenleg két eszköz is rendelkezésükre áll. Az illegális hulladéklerakás mellett a roncsautók feltérképezésében is bevetették, de a jó minőségű felvételeknek köszönhetően még sok kiaknázási lehetőséget kínálnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában