Hét embere

2025.04.27. 13:08

Az újrakezdés reménye - Interjú Demcsák Ottóval

Egy korszak véget ért – de minden vég egy új kezdet lehetősége is. A Sopron Balett tizenkét évnyi története lezárult, ami nem csupán egy színházi fejezet utolsó sora, hanem egy emberi és művészi út fontos mérföldköve is. A Kisalföldnek adott interjújában Demcsák Ottó, koreográfus és alkotóművész vallott érzéseiről, gyászról és reményről.

  • A lezárás mindig hoz egyfajta gyászt
  • Nem elég a szép mozdulat, a szép díszlet vagy a lenyűgöző technika
  • Azt kívánom mindenkinek, hogy élje meg az életet szeretettel, megbocsátással és tudatossággal

Vannak alkotók, akik nem csupán műveket hoznak létre, hanem lelkeket érintenek meg. Akik nemcsak táncot tanítanak, hanem az élet szeretetét, a hit mélységét és az emberi létezés szépségét közvetítik minden mozdulatban. Ők azok, akik a színpad deszkáin nemcsak koreográfiákat, hanem világokat építenek – olyan világokat, ahol a test nyelve szavakká válik, a lélek pedig dallá. A Sopron Balett tizenkét évének lezárása Demcsák Ottó életében sem csupán egy korszak vége, hanem egy lelki állomás, egy mély belső folyamat része is.

Demcsák Ottó
A kultúra, a művészet az a tér, ahol le lehet csendesedni - vallja Demcsák Ottó Fotó: Rombai Péter

Demcsák Ottó szolgálata

Lezárult egy tizenkét éves korszak Sopronban. Hogyan élte meg ezt a pillanatot?
A lezárás mindig hoz egyfajta gyászt, főként ha ilyen mély és tartalmas időszakról van szó. Ugyanakkor hívő emberként hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül – minden okkal történik. Húsvét után vagyunk, ami számomra a feltámadás szimbóluma. És igen, egy korszak véget ért, de a lélekben ott van az újrakezdés reménye. A táncművészet számomra nem csupán egy szakma, hanem egyfajta szolgálat. Ez a szolgálat most Sopronban véget ért – de hiszem, hogy máshol újraindulhat.
Mi volt a legnagyobb szakmai sikere ebben az időszakban?
A legnagyobb eredmény számomra a közösség, amit sikerült létrehozni. A Sopron Balett nem csak egy tánctagozat volt – bemutatókat hoztunk létre, fesztiválokon szerepeltünk, közönségdíjakat nyertünk. A Szép Cerceruska, az Álmos legendája, a Stabat Mater vagy az És mégis élünk – ezek mind-mind olyan alkotások, amik nem csak esztétikai értéket, hanem mély tartalmat is hordoztak. A legnagyobb büszkeségem mégis az, hogy egy olyan közösséget építettünk, ahol a szeretet, a szakmaiság és a tudatosság volt az alap.
Koreográfusként mi inspirálja leginkább? Vannak visszatérő témák az alkotásaiban?
Számomra a legfontosabb az üzenet. Nem elég a szép mozdulat, a szép díszlet vagy a lenyűgöző technika. A darabnak mondania kell valamit. Hiszek abban, hogy minden élet fontos – egy fűszálé, egy emberé, egy madáré. A tánc eszköz lehet arra, hogy ezt az értéket kifejezzük. Az embernek minden nap újra fel kell támadnia – és én ezt a gondolatot próbálom beemelni az alkotásaimba is.

Fotó: Rombai Péter

Milyen hatással volt Önre a Győri Balett szellemisége?
A Győri Balett az én művészi bölcsőm. Markó Iván mestersége és szellemisége mélyen belém ivódott. Tőle tanultuk meg, hogy nem elég jó táncosnak lenni – művésszé kell válni. A táncos nemcsak lépéseket ad elő, hanem érzéseket közvetít, történeteket mesél el a testén keresztül. Minden turné, minden próba, minden előadás ott van a lelkemben – és örökre ott is marad.
Van olyan előadás, ami különösen közel áll a szívéhez?
A Stabat Mater mindenképpen ilyen – főként szakrális tartalma miatt. De ide sorolnám az És mégis élünk táncelőadást is, amely szerintem túl rövid életet kapott. Az a hit, hogy nincs elveszett mű, számomra nagyon fontos, még akkor is, ha csak néhány előadást él is meg egy darab.
Mi a legfontosabb üzenete a soproni vagy győri közönségnek, követőknek?
Azt kívánom mindenkinek, hogy élje meg az életet szeretettel, megbocsátással és tudatossággal. Olyan világban élünk, amelyben túl sok a zaj, a széthúzás, a sietség. A kultúra, a művészet az a tér, ahol le lehet csendesedni. Ahol önmagunkhoz és egymáshoz is közelebb kerülhetünk. Ha ezt megtaláljuk, talán egy szelídebb, egységesebb világ felé indulhatunk.

A művészet tehát időn túli, és az, aki valódi alázattal, hittel és szeretettel alkot, örökre nyomot hagy nemcsak a színpadon, hanem a lelkek mélyén is. 

Bár Sopronban egy korszak véget ért, a szolgálat nem szűnik meg, csak új formát ölt, új utakra indul, új közösségeket érint meg. A tánc, amely itt született, tovább lüktet valahol, egy mozdulatban, egy emlékben vagy akár egy inspirációban.

Névjegy: 

Demcsák Ottó Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, koreográfus, rendező. 10 évesen nyert felvételt az Állami Balettintézetbe, ahol 1979-ben szerzett balettművész diplomát klasszikus balett szakon. Évfolyamtársaival együtt alapító tag, majd idővel vezető magántáncos lett a Markó Iván vezette Győri Balettnél, ahol számos főszerepet táncolt el. Vezetésével 2012-ben alakult meg a Soproni Petőfi Színház tánctagozata, 2014-től alapítója, vezetője és koreográfusa volt a Sopron Balett együttesének

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában