Múltidéző – A győri textilipar felépülése már aligha lehetséges

A ma Gyirmóton élő, 87 esztendős Andrássy Gyula évtizedekig töltött be vezető munkaköröket a gyapjúgyárban: vele idéztük fel a múltat. Lehetséges, hogy felépüljön a textilipar?

– Hogyan került kapcsolatba a textiliparral? 

– Miskolci vagyok, édesapám az egyéni vállalkozásban látta a jövőt, ennek következtében 1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának textilgépész szakát végeztem el. Mégpedig úgy, hogy professzori segítséggel két évig a győri Richards-­gyár ösztöndíjasa voltam havi 365 forint apanázzsal, és a gyakorlati időt is a gyárban töltöttem. Kedvezőek voltak a tapasztalataim, így a diploma után azonnal a vállalat állományába kerültem. Egy esztendeig ismerkedtem az üzemrészekkel. A gyapjúválogató, a gyapjúmosó, a fésülde, a szövő-előkészítő, a szövöde, a kikészítő, illetve a kivarró után az újonnan alakult fejlesztési osztály vezetője lettem. 

– Milyen jellemzői voltak az akkori Richardsnak? 

– A kiváló eredményekhez hozzájárult a mintegy négyezer dolgozó, a munka mellett jól működő kulturális és sportélet, a jó vállalati légkör. A csúcs- időszakban évi nyolcmillió négyzetméter szövet hagyta el a készáruraktárt. Mindig jelentősnek számított a szovjet piac, a devizahiányos időkben onnan cserébe gáz és olaj érkezett az országba. A hatvanas években végrehajtott sokmilliárdos textilipari rekonstrukció meghozta a fésűs szöveteink felfutását, a modern gépek beszerzése jelentősen javított a minőségen, vetekedett az angol árukéval. Termékeink kedveltek voltak az Egyesült Államokban, Franciaországban, sőt, az arab világban és Afrikában is. Akadt időszak, amikor egy év alatt kétmillió négyzetmétert az úgynevezett demokratikus országokba adtunk el, ennek háromszorosát konfekcionálva pedig tőkés államoknak, partnerünk volt valamennyi ismert hazai ruhagyár. Majd 1967-ben megkezdődött a körkötött kelmék, a dzsörzék előállítása is, amelynek felvevőpiaca a szovjet mellett az ázsiai baráti országok voltak, segítve ezzel a japán technika, pénztárgépek behozatalát. 

– A Richards Finomposztógyár nem csak a győri üzemből állt… 

– Csornán és Kapuváron is volt telephelye, 1962-ben pedig a vállalathoz került a Soproni Fésüsfonalgyár, az ottani beruházás nyomán a vadonatúj géppark évi ezerötszáz tonna fonaltermelést jelentett. Kilenc évig lehettem a soproni gyár vezetője. Ezt követően Ligeti Imre – aki 1982-ig volt legendás vezérigazgatója a gyárnak – hazahívott, és kinevezett a győri gyár igazgatójának, majd később voltam kereskedelmi igazgató is, annak ellenére, hogy egy 1957-es betegség következtében a bal lábam csökkent mozgást tett számomra lehetővé. A soproni gyár aztán önállósodott, majd a győri visszaesésével párhuzamosan az ottani munkafolyamat is lejtőpályára került, végül egyik üzem sem kerülhette el a megszűnést. A Richards Finomposztógyár felszámolási eljárása 1992 végén kezdődött meg. 

– Miért következett be ez a szomorú befejezés? 

– A gyár leépülésének szemtanúja voltam. Elsősorban financiálisak az okok, a hazai gazdaság kereste önmagát, alaposan csökkent a fizetési morál, sok partner tartozott a cégnek. A Richards ugyanakkor nem tudta csökkenteni az alapanyagvétel, -termelés, -értékesítés átfutási idejét, és hiába próbálta növelni a tőkés exportot – a nem olcsó ausztrál gyapjúval dolgozva –, az általános válság következtében a hazai ellentmondások kivédhetetlennek bizonyultak, és az olcsó ázsiai előállítók is elárasztották a piacot. A leglényegesebbnek azt tartom, hogy elmaradt a hatvanas évek rekonstrukciójának folytatása, mert velünk ellentétben Franciaország, Belgium, Olaszország részben meg tudta őrizni textilipari hadállásait. Örülök az emlékezésnek, a kiállításnak, de a textilipar korábbi fellendülése, felépülése már aligha lehetséges. Nagyon fontos lenne a közel százéves múlt hagyományait akár egy állandó kiállítás keretében megőrizni. Hogy mennyire az életem része ma is, azt bizonyítja, hogy még meglévő ruhaüzemek és a reklámipar részére divatigényeket kielégítő hímzéseket készítünk saját vállalkozásunkban. 

Időutazás a győri textilipar múltjába

Mementót állítanának a győri textiliparnak, konferenciát szerveztek korábban a győri iparkamara székházába, ahol mi is ott voltunk.

A Richards-gyár történetének legnagyobb beruházásának idejére utazunk vissza múltidézőnkben 1968-1972 között, amikor a közel 350 millió forintos fejlesztés révén korszerűsödött a gyár, a selejt csökkent, a minőség javult, ami a tőkés export emelkedésében mutatkozott meg. A termékek egyötöde került exportra, a demokratikus országok mellett szállítottak többek között 

• Angliába, 
• Franciaországba, 
• Kenyába, 
• Kuwaitba 
• és Líbiába is.

A textilipar múltjáról érdekes felvételeket találtunk a Régi Győr portálon, a szintén a városban egykor működő Győri Textilművekről. Jáki István a textilgyár selyem előkészítőjének osztályvezetője készítette a képeket 1932-ben.