Járvány

2025.03.25. 18:01

Szlovákiában rendkívüli helyzetet hirdetnek ki a száj- és körömfájás miatt - Újabb település fertőződött

A pozsonyi kormány országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetéséről döntött .

A pozsonyi kormány országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetéséről döntött keddi rendkívüli ülésén a száj- és körömfájás betegség eseteinek szlovákiai előfordulásával összefüggésben - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

száj- és körömfájás
Száj- és körömfájás miatt levágják a szarvasmarhákat

Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását a múlt héten Szlovákia déli részén, a dunaszerdahelyi járás három településének szarvasmarha tenyészeteiben erősítették meg. Az érintett régióban és főként annak három településén, Bakán, Medvén és Csiliznyáradon a hétvége során már rendkívüli intézkedéseket - egyebek mellett kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el, illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását.

Száj- és körömfájás újabb településen

Richard Takác szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden bejelentette: a betegség előfordulását egy újabb településen - az előzőleg már érintett települések szomszédságában lévő - Lúcson, az ottani szarvasmarhaállományban is megerősítették.

Szlovákiában ötven év után most először ütötte fel a fejét a fertőző betegség, az ennek következtében előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind Robert Fico kormányfő nagyon komolynak minősítette.

A szlovák kormányfő bejelentette: a betegség előfordulásával járó anyagi károkat teljes mértékben megtéríti a kormány. Hangsúlyozta: az állatállomány megmentése, illetve megújítása állami, nemzeti érdek, erre mindenképpen sort kerítenek, még akkor is, ha a megvalósításához más szaktárcák költségvetésein kellene módosítani. A kormányfő reményének adott hangot, hogy a keletkező károk nem haladják majd meg a tízmillió eurós nagyságrendet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában