2025.03.16. 08:48
Díjak - Március 15-i kitüntetések a Soproni Egyetem polgárainak
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a hagyományoknak megfelelően rangos állami kitüntetéseket adományoztak, melyek között a Soproni Egyetem polgárai is elismerésben részesültek.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából ismét méltó módon tisztelegtünk a magyar szabadság és függetlenség eszménye előtt. A hagyományokhoz híven ezen a jeles napon rangos állami kitüntetéseket is adtak át, ahol a Soproni Egyetem polgárai is helyet kaptak, elismerve szakmai kiválóságukat és elkötelezett munkájukat.

Március 15 - elismerések
Prof. dr. Lükő István nyugalmazott egyetemi magántanár a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Elismerését, öt évtizedes tudományos és oktatói munkájáért, valamint a magyar és nemzetközi szakképzés fejlesztése iránti példaértékű elhivatottságáért kapta. 22 éven át tevékenykedett a Soproni Egyetem oktatójaként és jelenleg is aktívan részt vesz az intézmény két karának munkájában.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-ben Ferenczy Noémi-díjat adományozott Üveges Péter József formatervezőnek, kiemelkedő ipari tervezőművészeti tevékenységéért. A rangos elismerést Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter nyújtotta át a Pesti Vigadóban március 13-án megrendezett ünnepélyes díjátadó gálán - olvasható a Soproni Egyetem honlapján.
További ünnepi díjak
Ahogy arról portálunk már korábban beszámolt a nemzet ünnepén Sopronban is adtak át kitüntetéseket. Sopronért emlékérmet vehetett át dr. Simonné Kajtár Gabriella, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának mestertanára, valamint dr. Simon István Ágoston, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának oktatási dékánhelyettese és egyetemi docense.
