2025.03.21. 19:18
Egyre több kétkerekűnek kel lába – mutatjuk, hogyan védekezhetünk
A csoda szép tavaszias idő kicsalogat a természetbe, s tesszük ezt gyakran kerékpárral. Ha elővettük és felkészítettük a forgalomra a biciklinket, érdemes annak védelmére is odafigyelni. A rendőrség is megerősítette: sajnos nő a kerékpár lopások száma.
A jó idő megérkezésével nagy számban jelennek meg az utakon a biciklisek. A nem megfelelően tárolt kerékpár könnyen eltulajdoníthatóvá válik. A lopáshoz néhány másodperc is elegendő, azonban kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközök, módszerek alkalmazásával a bűncselekmények nagy része megelőzhető.

Fotó: Kerekes István
A kerékpárok főként közterületekről tűnnek el
A rendőrség tájékoztatása szerint a kerékpárlopások számában minimális emelkedés figyelhető meg, azonban tízéves időszakot tekintve, határozottan csökkenő tendenciát tapasztalhatunk. Az elkövetés helyét illetően a kerékpárokat jellemzően közterületekről, kerékpártárolókból, míg kisebb arányban lépcsőházakból, pincékből, mélygarázsból tulajdonítják el.
Azt tanácsolják, ha nem tudjuk a lakásban tartani a kerékpárt, akkor biztosítsuk a tárolásra használt helyiség védelmét is. A jó minőségű zárak, kamera, riasztó megnehezíti az elkövetők dolgát, és egyben kellő visszatartó erővel bír. Amennyiben tárolóban helyezzük el a kétkerekűnket, lezárásáról ott is gondoskodjunk.
Ha kerékpárral megyünk dolgozni, bevásárolni, használjunk jó minőségű zárat (például U-lakatot vagy collstock zárat), illetve olyan lakatolási technikát, amely megnehezíti az eltulajdonítást. A hely legyen forgalmas, frekventált, sok ember járjon arrafelé: a lényeg, hogy a tolvaj ne tudjon nyugodtan dolgozni.
Bringajelölő program Győrben
Sokat tehetünk kerékpárunk biztonságáért azzal, ha regisztráltatjuk azt. Erre jó megoldást kínál, a BIKESAFE program, amelynek sikerét jelzi, hogy a rendszerben rögzített biciklik száma folyamatosan növekszik. A www.bikesafe.hu oldalon mindenki önállóan feltöltheti a kerékpárja adatait, fotóit a rendszerbe.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya idén is folytatja a bringajelölő programját, amely a győri önkormányzat támogatásának köszönhetően a helyi lakosok részére továbbra is ingyenes lesz. Idéntől az e-rolleresek is igénybe vehetik a szolgáltatást.
A rendőrség a regisztrációk időpontjairól értesíti a lakosságot.
Mosonmagyaróváron is lehet majd újból regisztrálni
–Két éve lehetett kerékpárt regisztrálni Mosonmagyaróváron, és újraindításán már dolgozunk – tudtuk meg a vármegyei polgárőr szövetség Mosonmagyaróvár járási koordinátorától, Weisz Pétertől. Hozzátette: korábbi években a rendőrséggel együttműködve végezték a regisztrációt, évi négy alkalommal. Most a következő alkalom várhatóan májusban lehet.

Fotó: Kerekes István
– Ilyenkor a kerékpárról két-három képet készítünk, felírjuk típusát, méretét, alvázszámát, és felvisszük egy adatbázisba. Mindez ingyenes. Már volt arra példa többször is, hogy olyan lopott kerékpár kapcsán telefonáltak nekünk, amit korábban regisztráltak. Tavaly októberben sikerült is megtalálni így egy kétkerekűt. Jellemzően azonban az ellopott bicikliket nem egyben értékesítik, hanem szétbontva a kerekét, ülését, míg a vázat eldobják – avatott be a mosonmagyaróvári polgárőrök elnöke, aki javasolja: ha kerékpárt vásárolunk, magunk is fotózzuk le azt több szögből, a képet meg őrizzük meg.
Pár ezer forintos befektetéssel több száz ezer forintos értéket védünk
– A közösségi médiából értesültem, hogy megszaporodtak a kerékpárlopások. A bicikli fontos tartozéka a lakat: bárhol is tesszük le a kétkerekűt, lényeges, hogy zárjuk le – vélekedik Kulacs Zoltán, a mosonmagyaróvári Uno Kerékpár tulajdonosa. Az üzletvezető kiemelte: ezer forinttól akár harmincötezerig vásárolhatunk az alaplakatoktól az akár már riasztóval is felszerelt, erősebb sodronyból készült biztonsági eszközöket, hiszen bőséges a kínálat.

Fotó: Kerekes István
– Egy pár ezer forintos beruházással több százezer forintos értéket védünk meg. Ha egy kerékpártárolóban tíz bicikliből nyolc le van zárva, elsősorban azt viszik el, amelyiken nincs lakat. Az is fontos, hogy olyan lakatot vásároljunk, amit kényelmesen tudunk használni. Mert tapasztalatom szerint az is előfordul, hogy van zár, de azt nem használják. Illetve, ha megoldható, a zárat és a biciklit, kössük hozzá valamihez, ami kevésbé mozdítható – sorolta a szakember.
Az áldozattá válás elkerülése érdekében jó tanácsok:
- Ne hagyja egy pillanatra sem lezáratlanul a kerékpárját!
- Használjon két minőségi zárat (U-lakat, colstock zár)!
- Lezárásra kiszemelt tárgy legyen legalább olyan erős, mint maga a lakat!
- Jól látható, forgalmas helyen, ahol van térfigyelő kamera ott annak látószögében zárja le a kerékpárt!
- Tárolásra használt helyiséget megfelelő védelemmel lássa el! Ha teheti, a mechanikai védelem mellé kérje a vagyonvédelmi cégek elektronikus őrzését (riasztó, távfelügyelet, kamera) is.
- Regisztráltassa a biciklijét a rendőrségi kerékpárjelölő akciója során.
- Ha minden óvatosság és figyelmesség ellenére ellopják a kerékpárunkat, azonnal értesítsük a rendőrséget a 112-es segélyhívón.