Tizedik alkalom

2025.03.20. 11:30

Helyi ízek és tehetségek mutatkoztak be a Győrsági Tehetség- és Értéknapon

Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Győrsági Tehetség- és Értéknapot, amely évről évre a falu különleges eseménye. A rendezvény célja, hogy bemutassa a település tehetséges fiataljait és helyi értékek sokaságát, miközben erősíti a közösség összetartását is.

A Győrsági Tehetség- és Értéknap ötlete Szabó Krisztián tanító, helyi önkormányzati képviselő nevéhez fűződik, aki a kezdetektől fogva elkötelezett abban, hogy megteremtse azt a fórumot, ahol a tehetséges gyerekeket, fiatalokat és a helyi értékeket egyaránt méltóképpen be lehet mutatni.

Helyi értékek ünnepe Győrságon.
Helyi értékek ünnepe Győrságon.
Fotó: Szabó Krisztián

– Nagyon fontos számomra a kertészkedés, a helyi, kézzel készített termékek bemutatása és megőrzése. Ezzel nemcsak a falu hagyományait ápoljuk, hanem egy fenntarthatóbb jövőt is építünk. A rendezvény fókuszában a generációk közötti kapcsolattartás áll. A Győrsági Tehetség- és Értéknap lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok és az idősebbek megosszák egymással tapasztalataikat, tudásukat, és közösen ünnepeljék a település értékeit

 – mondta el Krisztián.

Helyi értékek ünnepe

A Tehetség- és Értéknap igazi ünneppé vált a falubeliek számára. Idén is sokféle kategóriában ismerték el a helyieket.

  • Győrság reménységei és tehetségei
  • alkotni jó rajzpályázat, melynek témája a háziállatok világa volt
  • kreatív cseréptervező és dekoráló verseny a méhek és további beporzók érdekében
  • Álomerdő projekt mintapedagógusa
  • Álomerdő projekt mintaintézménye 
  • győrsági borok 
  • virágoskert  
  • kézműves termék 
  • Győrság ízei
  • kézműves finomság
  • karácsonyi fények 

A beérkezett alkotásokat, pályázatokat a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatóiból álló zsűri értékelte, a beérkezett alkotásokból kiállítást is szerveztek.

Helyi értékek ünnepe Győrságon.
Helyi értékek ünnepe Győrságon.
Fotó: Szabó Krisztián

Több mint 80 díjat adtak át. Az év győrsági finomsága díját például Csányi-Molnár Mária nyerte el az „édesre hangolt vadkovászos focaccia kenyerével, amelynek teteje ehető Győrság címerrel díszítette. Az Álomerdő Projekt Mintaintézménye és Mintapedagógusai címet a helyi Bogyó, Babóca, Bóbita Családi Bölcsőde és nevelői vehették át, akik lelkesen csatlakoztak a szervező komplex környezeti-művészeti és gasztropedagógiai projektjéhez, amelyben a gyerekek megismerkedhetnek például az ehető virágok feldolgozásával, fecskevédelemmel vagy éppen különleges alkotásokat készíthetnek konyhai eszközök, alapanyagok felhasználásával. A projekthez már több intézmény csatlakozott az országból.

A helyi értékek között a Bogyó, Babóca, Bóbita Családi Bölcsőde és nevelői is díjat vehettek át.
A helyi értékek között a Bogyó, Babóca, Bóbita Családi Bölcsőde és nevelői is díjat vehettek át. 
Fotó: Szabó Krisztián

A Győrsági Tehetség- és Értéknap tehát nem csupán egy szórakoztató rendezvény, hanem egy fontos esemény, amely a közösség összefogására és a helyi értékek ápolására összpontosít. A rendezvény minden évben egyre több résztvevőt vonz, és várhatóan a jövőben is fontos szerepet fog játszani a falu életében. 

A rendezvénysorozat kapcsán mérföldkő volt, amikor elkészült az első helyi receptkönyv is. Ennek bővítésén is dolgozik a szervező. A rendezvény fő támogatója Szabó Krisztián mellett Győrság önkormányzata és a helyi FinomSág Kézműves Termékek Gazdasága is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában