2025.03.20. 10:23
Megint lebuktak a győri kórház dolgozói, hálapénzt fogadtak el
Ismét nyomoz a rendőrség a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház dolgozóival szemben. A rendőrség kérdésünkre megerősítette, hálapénz elfogadása miatt nyomoznak.
"A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt több egészségügyi dolgozóval szemben, akik – a rendelkezésre álló adatok szerint – tevékenységük során hálapénzt fogadtak el a betegektől. Az eljárás során a rendőrség újabb egészségügyi dolgozók kihallgatását hajtja végre." – jött kérdésünkre a válasz, és hozzátették, hogy az ügyben a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb információt nem áll módjukban adni.

Forrás: Kisalföld archívum
Hálapénz: decemberben orvost és asszisztenst fogtak el
A kórház dolgozóira rájár a rúd. Tavaly decemberben A rendőrök egy főorvost, egy beosztott orvost, valamint kettő asszisztenst december 6-án a munkahelyükön fogtak el, majd a rendelőkben történő kutatást követően a rendőr-főkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrség tájékoztatása szerint ez ügyben a nyomozás jelenleg is folyamatban van, újabb egészségügyi dolgozókat hallgatnak ki.