Támogatás a vállalkozóknak

2025.03.12. 16:00

A falusi kiskocsma találkozási pont, közösségi tér, állami pénzre pályázhatnak a vállalkozók

Hárommillió forintos állami támogatásra pályázhat az ezer fő alatti falusi kiskocsma üzemeltetője. Az elnyert pénzt bármire költheti a vállalkozó, a falusi kiskocsma fejlesztésére, a működtetésre, felújításra vagy akár energiahatékonysági beruházásra.

A falusi kiskocsma szerepe az évek alatt megváltozott. Már régen nem csak azért járnak oda az emberek, hogy a pohár fenekére nézzenek. Egyfajta találkozó hellyé, közösségi térré alakultak át a falusi kiskocsmák, ahol idősek és fiatalok egyaránt megtalálják a maguk társaságát. És, hogy ezek a helyek meg is maradjanak, ahhoz a működtetők állami támogatást is igénybe vehetnek. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelentette be, hogy akár hárommillió forintra is pályázhatnak a vállalkozók.

Falusi kiskocsma pályázhat állami támogatásra. Hárommillió forintot nyerhet a vállalkozó.
A helyszín egy falusi kiskocsma, Rácz József és Knapp Dániel kocsmáros (jobbra). Fotók: Cs. K. A. 

Falusi kiskocsma, közösségi hely

A kormány turisztikai programjának keretében, melyben eddig 3300 éttermet, cukrászdát, kávézót és büfét támogatottak, megnyitják a forrást a falusi kiskocsmák számára is. Egymilliárd forint áll rendelkezésre az ezer fő alatti településeken működő kiskocsmáknak, bároknak, borozóknak. "A kiskocsma mindig is a falu lelke. Turisztikai, vendéglátói vagy éppen kulturális találkozási pont" – fogalmazott Nagy Márton. Hozzátette: maximum hárommillió forintot minden kiskocsma elkölthet működésre, akár rezsi, vagy bérköltségre is, de energiahatékonysági beruházást is finanszírozhatnak az összegből. Pályázni március 3-tól lehet.

A kisalfold.hu által megkérdezett kocsmárosok örömmel fogadták a támogatás hírét, hiszen azt mondják, minden fillérnek helye van a vállalkozásban. Knapp Dániel tíz éve üzemelteti a 270 lakosú Árpás italboltját. Igyekszik kihasználni a lehetőséget.

- Gondolkodom rajta, mire fordíthatnám a támogatást, ha esetleg elnyerem. Elsősorban az energiahatékonyságra koncentrálnék, vagy valamilyen felújításra. Persze, a mai anyagárakkal számolva a hárommillió forint nem olyan nagy összeg, de mindenképpen segítség a falusi kiskocsmát üzemeltető vállalkozóknak-fogalmazott érdeklődésünkre Knopp Dániel. Hozzátette: a helyiek ragaszkodnak a kocsmához és ő igyekszik is fenntartani.

- Találkozási pont, mindenképpen az manapság is a kocsma. Mindig is az volt, mégha a jelentősége napjainkra csökkent is. Jönnek a fiatalok, az idősek, itt találkozhatnak egymással a generációk. Máshol hol? Úgy veszem észre egyébként, hogy a fiatalok elbújnak, magukban vannak inkább, nehezen járnak társaságba. Ám, ha kulturált a hely, jó a társaság és még programot is szervezünk, megszólíthatók-jegyeztem meg az árpási kocsmáros.

Hasonló véleményen van Egyeden Nemes Brigitta is. Édesapjával közösen vezetik a falu kocsmáját és az ő meglátása is az, hogy nem annyira az ital, mint inkább a közösség, a társaság vonzza az embereket.

Nemes Brigitta és édesapja a vendégek komfortérzetét javító beruházásokon gondolkodnak.

- Aki csak inni akar, az inkább otthon, magában iszogat, hiszen olcsóbban jön ki. Itt viszont társasági élet is van, hiszen a faluban nincs még egy olyan hely, ahol igazán kötetlen formában találkozhatnak a helybeliek. Jó látni egyébként, hogy idősek és fiatalok milyen jól megértik egymást. Ami a pályázatot illeti, gondolkodunk rajta, hogy benyújtjuk a kérelmünket. Lenne helye a pénznek és mindenképpen olyan beruházásra költenénk, ami a vendégeink komfortérzetét növelné. Egy új hűtőgép, egy új televízió jó jönne, vagy a női WC felújításáról is beszéltünk már - árulta el Nemes Brigitta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában