Eltiltás

2025.03.27. 15:49

Sehol nem misézhet Benkovich atya

Az ország egész területén eltiltották a papi tevékenységtől Győr egyik legnépszerűbb plébánosát, jelent meg a hír először azon a közösségi oldalon, amelyet Benkovich Ferenc győri plébános hívei hoztak létre a támogatására. Korábban a Győri Egyházmegye csak a területén végzett papi tevékenységtől tiltotta el. Benkovich Ferenc lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy valóban igaz a hír, de többet nem kívánt az ügyről nyilatkozni, mondván, ezt Veres András püspök nem engedélyezte neki.

Kérdéseinkkel megkerestük a Győri Egyházmegyét is. Sajtóirodájuk azt a választ adta a Kisalföldnek, hogy Benkovich Ferenc nyugalmazott plébános urat érintő egyházfegyelmi ügyben Veres András püspök úr rajta kívül mással nem kíván kommunikálni, hiszen ez belső egyházi ügy. 

Benkovich Ferenc 75. születésnapját még hívei körében ünnepelhette, a legteljesebb rendben
Benkovich Ferenc 75. születésnapját még hívei körében ünnepelhette, a legteljesebb rendben.
Fotó: Szentlélek templom

Benkovich Ferenc hívei elszántak voltak

A 77 éves Benkovich Ferenc eddig csak Szentlélek-plébánia, és az általa alapított Apor Vilmos Iskolaközpont területén nem végezhetett papi tevékenységet, mostantól az egész országra kiterjedően felfüggesztették a lelkipásztori szolgálat alól. Benkovich Ferenc atya népszerű Marcalvárosban: még a nyolcvanas években az ő kezdeményezésére épült fel a helyi Szentlélek-templom, illetve a Szent Anna Otthon, a győrújbaráti idősotthon és lelkigyakorlatos ház létrehozásában is nagy a szerepe. Az ügy előzménye, hogy a Győri Püspökség és a plébános között hosszú ideje feszültség van, ugyanis az egyházmegye szerint az atya az egyházi törvények által meg nem engedett vagyonkezelést folytatott. Az intézményeket irányító kuratóriumokban Benkovich Ferenc tag, ami a Győri Egyházmegye szerint az egyházi törvények megsértését jelenti, mert papok csak az elöljáró engedélyével végezhetnek egyes tevékenységeket. 

A vita egy pontján Veres András győri megyéspüspök tavaly augusztustól Benkovich Ferenc atyát, a Szentlélek-templom plébánosát nyugállományba helyezte. Hívei aktivitására és elszántságára jellemző, hogy tüntettek is azért, szeretett papjuk a helyén maradhasson. Támogatására Facebook-csoportot hoztak létre több mint 3400 taggal, de az Apor Vilmos Iskolaközpont kuratóriuma is kiállt mellette. A győrszentiváni katolikus templomban ezen a héten három napon át Benkovich Ferenc tartotta volna az esti szentmisét. Mivel a helyi templom a Pannonhalmi Főapátsághoz tartozik, nem terjedt ki rá a Győri Egyházmegye tiltása, így ott misézhetett volna, ám a mostani szigorítás után kikerült neve a programból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában