kisalfold.hu podcast

2025.03.17. 18:48

Kéz a kézben szülők és szakemberek - együtt az autizmusban szenvedőkért

A Kisalföld-podcast vendégei voltak Pap Noémi és Németh Kis Anita, az AuTitánok Egyesület vezetői, akik közel egy évvel ezelőtt indították útjára az autizmusban érintett szülőket támogató TikTok csatornájukat. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan lehet egy támogató közösség valódi kapaszkodó a szülőknek, valamint az is, miként változott az elmúlt egy évben az autizmus társadalmi megítélése?

Pap Noémi, mint érintett szülő az egyesület megalakításához saját élményeiből merített ihletet. Miután visszaköltöztek Sopronba, és kisfia megkezdte iskolai tanulmányait, az anyukában felmerült az igény, hogy Olivér osztálytársainak előadáson mutassa be az autizmust. Az egyik osztályfőnöki órán játékos foglalkozást tartott a gyerekeknek, amivel nagy sikert aratott. 

autizmus
Németh Kis Anita és Pap Noémi több, mint egy éve indították útjára az autizmusban érintett szülőket támogató TikTok csatornájukat. Fotó: Varga Henrietta

Autizmusról mindenkinek

– Az eseményről posztoltam a közösségi médiában is, ami hatalmas elérést hozott. Innen jött az ötlet, hogy a TikTokon is megosszam ezt az élményt. A visszajelzések inspiráltak, és ekkor kerestem meg Anitát, akivel tinikorunk óta barátok vagyunk – mesélt a kezdetekről Pap Noémi. 

– A felkérésre azonnal igent mondtam – vette át a szót Anita. 

– Tizenöt éve foglalkozom autista gyerekekkel, dolgoztam óvodában, iskolában, szakszolgálatnál, most pedig a Soproni Kórház ifjúságpszichiátriai osztályán vagyok. Régóta gondolkodtam rajta, hogyan segíthetném még inkább a szülőket, és Noémi éppen ezt az utat nyitotta meg előttem

 – tette hozzá. 

– Az egyesületünk egyik legfontosabb célja, hogy segítse az autizmussal érintett szülőket, szakmai tájékoztatást nyújtsunk, és olyan közösséget építsünk, amely valódi támogatást biztosít a családok számára. A TikTok-nak, az élő, interaktív videóknak köszönhetően pedig a szülőknek lehetősége van, arra, hogy feltegyék kérdéseiket vagy tanácsokat adjanak egymásnak egy-egy nehéz helyzetben. Én, mint érintett szülő, aki immár 13 éve járom az autizmus útját, emlékszem, mennyire hiányzott annak idején egy támogató közösség, ahol feltehettem volna a kérdéseimet, ahol nem éreztem volna magam magányosnak. Ma már szerencsére léteznek ilyen csoportok, mind offline, mind online, és szeretném, ha minden érintett szülő tudná, hogy van hova fordulnia. Merjenek kérdezni, merjenek kapcsolódni, és soha ne érezzenek szégyent vagy félelmet emiatt. Tudom, hogy a diagnózis pillanata sokkoló lehet – én is megszenvedtem –, de idővel rájöttem, hogy ez nem azt jelenti, hogy a gyermekem kevesebb, hanem azt, hogy más. És ez rendben van – mondta Noémi.

– Azért hoztuk létre az Autitánok Egyesületet, hogy egy erős, összetartó közösséget teremtsünk, ahol minden szülő megtalálja a helyét. Számos programot szervezünk, van egyéni és csoportos fejlesztésünk, szociális készségfejlesztő foglalkozásaink, de tartunk családi mentorprogramot is, ahol a tapasztalt szülők próbálják meg az újonnan érintett családokat eligazítani az autizmus világában. Ezeken túl rendszeresen szervezünk közösségi eseményeket, érzékenyítő programokat az iskolákban és a munkahelyeken, annak érdekében, hogy erősítsük a társadalmi elfogadást. Nagyon örülünk minden támogatásnak, legyen szó önkéntes munkáról, adományokról vagy akár arról, hogy valaki részt vesz az érzékenyítő programjainkon, és továbbadja a tudást. 

Az elfogadás és a megértés a legfontosabb, hiszen ha többen ismerik meg az autizmussal élő emberek világát, akkor egy befogadóbb társadalmat építhetünk együtt

 – zárták a beszélgetést.

Hallgassa meg podcast adásunk: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában