2025.03.24. 17:42
Adománygyűjtés - Megteltek a Szent Márton Ház raktárai
Sikeres volt a soproni Szent Márton Ház csütörtöktől szombatig tartó, háromnapos tavaszi adománygyűjtése. Húsvétra készülve ismét megteltek a Magyar utcai épület raktárai. Az adományokból a helyi rászorulók mellett Somogyba és a Nyírségbe is kerül.
Alig lehetett lépni a soproni a Szent Márton Ház raktáraiban, annyi felajánlás érkezett a háromnapos tavaszi adománygyűjtés keretében. A szervezet évente négy nagy gyűjtést szervez: húsvét előtt, júniusban, augusztusban az iskolakezdésre hangolva, valamint télen, az adventi időszakban.

Fotó: Bódvai Ildikó
Eigner Gábor a fiával érkezett a gyűjtőpontra, egy egész csomagtartónyi ajándékot hoztak. - Amikor tudunk segítünk, több helyre vittünk már adományt. Most főként gyermekruhákkal érkeztünk, van két fiunk és két lányunk, sok minden maradt utánuk, de én csak a fuvaros vagyok. A feleségem, Magyarász Eszter készítette össze nagy gonddal és szeretettel a csomagokat - mondta az agyagosszergényi apuka, miközben sorban átadta a megrakott szatyrokat.
Sikeres adománygyűjtés
- Ebben az akcióban elsősorban gyermek- és felnőtt ruhákat gyűjtöttünk, valamint cipőt, kerékpárt, rollert és gyermek autósülést. Az adományokból kapnak a soproni és környékbeli rászorulók, viszünk belőle Somogyba, a soproni születésű Szalay Tamás atyához, aki tíz falu szegényeit látja el. Hétfőn pakoljuk meg a mikrobuszt, a Fertő-Hanság Nemzeti Park vállalta a fuvart. A maradékért kedden jön a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, a keleti országrész rászorulóihoz az ő segítségükkel jut el az adomány - számolt be örömmel az eredményről Vigné Kovács Margit, a Szent Márton Házat fenntartó Határok Nélkül Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Sikeres adománygyűjtés
- Hálásak vagyunk a sok szép holmiért, amelyeket a soproniak és környékbeliek adományoztak. Külön raktuk a gyermekruhát, a női és a férfi holmikat, amiket felcímkézve, méret szerint szortíroztunk. Köszönjük az önkénteseinknek is a kitartó munkát, amelynek eredményeként gyorsan megteltek a hatalmas zsákok - tette hozzá Kovács-Jantek Viktória, a Szent Márton Ház munkatársa.