Negyvenöt éve adták át

2025.02.18. 07:15

Vásárcsarnok – Töretlen népszerűségnek örvend Győr éléskamrája

Negyvenöt éve nyitott meg a győri létesítmény. A vásárcsarnok nagyszerű bevásárlóközpontja lesz mind az Adyvárosban, mind a Nádorvárosban lakó tízezreknek és az épülő Kun Béla városrészbe költözőknek is – egy korabeli Kisalföldből szemezgettünk a nyitásról.

A Kisalföld 1980. február 17-i lapszámából tudtuk meg, hogy az eredeti határidőtől kissé megcsúszva készült el a győri vásárcsarnok, amelyről úgy hivatkoztunk, a megyeszékhely kereskedelmi hálózatának egyik, ötödik ötéves tervi legjelentősebb létesítménye.

vásárcsarnok győr 45 1980
Markó Vendel kínálja a portékáját a győri vásárcsarnokban 2024 nyarán. 

Ízlésesen berendezett kisebb-nagyobb üzletek és standok várják a győrieket és a környéken élőket – írta a Kisalföld akkori újságírója. Méltatta azt is, hogy az árufeltöltést és a vásárlók közlekedését teljesen különválasztották.

Ezt olvasta már? Így néznek ki most a legkeresettebb termékek árai a győri vásárcsarnokban. Körülnéztünk a zöldségeknél és a gyümölcsöknél, de átéreztük a piac hangulatát is. Riport a győri vásárcsarnokból, kattintson a kiemelt szavakra!

„A földszinten található az őstermelői árusítótér és a korszerűen felszerelt élelmiszer-ellenőrző laboratóriumok, mérlegkölcsönző és különféle üzletek” – állt az írásban.

A nyilvános vécé az épületen kívül helyezkedett el. A földszintről négy lépcsősor vezetett a galériára, de a tervezők már akkor gondoltak a lépcsőzni nem tudó idősekre és a babakocsival érkezőkre, számukra a kor sajátosságaként nem lifttel, hanem enyhe emelkedésű feljáró kialakításával kedveskedtek. Hal-, baromfi-,tejtermék-, édesség, virág- és húsüzletek – valamennyi egy-egy vállalat mintaboltjaként üzemel majd – ígérik az 1980-as lapszám sorai. Bisztrót is kialakítottak, mely a „vásárlók és eladók gyors és kulturált étkeztetéséhez járul hozzá.”

Az újságíró úgy fogalmaz cikkében, hogy az előzetes számok alapján az évi forgalom várhatóan meghaladja majd a hatvanmillió forintot, továbbá a Piacok és Vásárcsarnokok Igazgatósága bízik abban, hogy az őstermelők is hamar „odaszoknak” az új piacra, hiszen lényegében azonos helypénz mellett minden eddiginél kulturáltabb és jobb körülmények között árusíthatnak.

A cikkben az is szerepelt, hogy a létesítmény és a mellette épülő 1300 négyzetméter alapterületű ABC-áruház – legnagyobbként hivatkoztak akkor rá a megyében – nagyszerű bevásárlóközpontja lesz mind az Adyvárosban, mind a Nádorvárosban lakó tízezreknek, de a kis távolság miatt bővíti az épülő Kun Béla-városrészbe költözők vásárlási lehetőségeit is.

2019-ben újult meg a vásárcsarnok

A vásárcsarnok 2019-ben újult meg. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Győr-Szol Zrt. beruházásában, európai uniós támogatásból végül mintegy 4 milliárd forintba került a beruházás. A vásárcsarnok felújítása mellett 294 férőhelyes, új parkolólemez is épült. A létesítmény végül 2019. november 15-én, reggel 6 órakor nyílt meg. A korszerű épületben két szinten 51 egységet alakítottak ki, üzletekkel, pultokkal és standokkal.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában