2025.02.14. 17:41
Vállalkozók a fókuszban: pályázati lehetőségekről, adótörvények változásairól szerveztek fórumot Mosonmagyaróváron - fotók
Fókuszban a vállalkozók: Mosonmagyaróvár és térsége címmel a vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pénteken évindító vállalkozói fórumot szervezett a mosonmagyaróvári Városházán. A vállalkozók pályázati lehetőségekről, adótörvények változásairól is hallhattak előadást többek között.
A Fókuszban a vállalkozók: Mosonmagyaróvár és térsége című rendezvényen az egybegyűlteket Tóth Gábor, a kamara térségi elnöke köszöntötte vendéglátóként.

Vállalkozóknak pályázati lehetőségek
– A kormány azon dolgozik, hogy a magyar kkv-k hatékonyabbá, versenyképesebbé váljanak. Ezt támogatja a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program, amely most kezdi kifejteni hatását. A kormány a programon keresztül 1400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, ezáltal erősítve a magyarországi ipart is. Legalább 5000 hazai mikro- és kisvállalkozást kívánunk a programban támogatni – emelte ki Nagy István agrárminiszter, aki szerint fontos, hogy a térség gazdasági jövőjéről együtt gondolkodjanak. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az idei év a vállalkozások és a családok támogatásáról szól. Határozott céljuk, hogy a 3 százalékos gazdasági növekedést elérjük, amihez elengedhetetlen a vállalkozások támogatása.
A mosonmagyaróvári térség országgyűlési képviselője még rámutatott: a Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 117 milliárd forint érkezett a vármegyébe.
– Stabil, kiszámítható jövőt szeretnénk biztosítani az embereknek, és együtt kívánunk működni a munkaadókkal, ezért tűztük ki célul az egymillió forintos átlagbér elérését Magyarországon – zárta gondolatait az agrárminiszter.
Vállalkozóknak szerveztek fórumot Mosonmagyaróváron
Fotók: Kerekes IstvánA térség gazdasági erejéről
A kamara reneszánsza címmel Pintér-Péntek Imre vármegyei kamarai elnök szólt a szervezet megújulásáról, az érdekképviseletről és szolgáltatásaikról. A térség gazdasági jövője tekintetében kihívásként fogalmazta meg az irányválasztást: Győr és térsége, valamint Mosonmagyaróvár és térsége összefogva akar-e, képes-e egységes gazdasági térséget alkotva, gazdasági erőt képviselve jelentős növekedésre vagy betagozódik a három közeli főváros gazdasági agglomerációjába.
A térség gazdasági erejéről beszélt dr. Horváth Szabolcs, a NAV vármegyei igazgatója, rámutatva, hogy a legnagyobb értékesítési volument a feldolgozóipar adja. A bérek pedig az autóiparban a legmagasabbak. Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester a helyi önkormányzat vállalkozáspolitikai terveit ecsetelte, míg dr. Lázár József, a NAV Nyugat-Dunántúli Tájékoztatási Osztály vezetője az adótörvények változásait részletezte. Végezetül Tóth Gábor fejtette ki a kamara mosonmagyaróvári térségi távlati céljait.