2025.02.17. 19:45
Megelevenedik a győri textilipar – Gyárlátogatás, kiállítás és múltidéző előadások – Galéria
Gyárlátogatást szerveznek a Glovita Kesztyű ZMRT színfalai mögé. A győri textilipar múltját elevenítik fel.
Győr egyik legfontosabb iparága szinte csak múló emlék. A hat nagy gyárból ma már csak kettő működik és néhány kisebb vállalkozás erősíti még a textil szakmát. Egy lelkes közösség azonban nem szeretné, hogy a feledés homályába vesszen a győri textilipar hajdani dicsősége. A cél érdekében kiállítást, konferenciát és gyárlátogatást is tartanak.

Fotó: KRCS
A győri textilipar emlékének őrei
Több, mint húsz éve annak, hogy a városnak búcsút kellett intenie a Rejtő Sándor iskolának, a textilkészítő szakma oktatásának helyi fellegvára, számos nemzetközi szinten is díjazott tervezőt, szakembert adott Győrnek és az itt működő textiliparnak. A helyi gyárak azonban sorba bezártak, s így az iskola is.
– A tanári kar és a hajdani diákok azóta is minden nyáron együtt kirándulnak. Ilyen közösség volt a Rejtő iskola – mondta el Némethné Hajba Terézia, az iskola egykori igazgatója, aki most már a Volt egyszer egy textilipar konferencia, kiállítás és gyárlátogatás főszervezője.
Az iskola oktatóiból, diákjaiból és szakemberekből álló céltudatos csapat évek óta azon dolgozik, hogy egy állandó kiállítás őrizze a város múltjának ezt a sikeres időszakát, hiszen a győri textilipar világhírű volt.
A közelmúltban a régi Rejtő iskola tablói is előkerültek, a diákok pedig még húsz évvel a bezárás után is megünnepelték az intézmény 90 éves jubileumát.
A múlt értékeinek megőrzése
– Győr textiliparának aranykorában nem volt olyan család, amelyik valamilyen szállal ne kötődött volna a gyártáshoz – mondta el Molnár Albert, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara győri térségének elnöke. A kamara ad otthont a kiállításnak és biztosítja a helyszínt a konferencia megrendezéséhez.
– Nem volt kérdés, hogy támogatjuk a kezdeményezést – hangsúlyozta Molnár Albert. – A kamarának mindig is fontos volt Győr ipara és kötelességünk, hogy az ehhez kapcsolódó értékeket megőrizzük. Az itt létrehozott kiállítás egyben egy találkozási pont is azoknak, akik személyesen vagy egyéb módon kötődtek vagy még ma is kötődnek a győri textiliparhoz.
Cégek és mesteremberek emléktárgyai
Bors Anikó, a kiállítás főszervezője elmondta, a győri textiliparról összegyűjtött anyagot 12 tárolóban mutatják be, de az itt láthatóakon túl még számos tárgy és feljegyzés van a korszakról.
– A bemutatott tárgyak egy részét a ma is működő cégektől kaptuk, míg a már bezárt üzemek emlékanyagát a hajdan ott dolgozó szakemberek őrizték meg, pont olyan céllal, hogy egy nap majd levéltári, múzeumi gyűjtemény részei legyenek.
A szervezőkkel készült podcast beszélgetést meghallgathatják a kisalfold.hu oldalon.
A Volt egyszer egy textilipar konferenciát és Gyárlátogatást Csütörtökön ( 02.20.) tartják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
Megelevenedik a győri textilipar – Gyárlátogatás, kiállítás és múltidéző előadások
Program:
9:30 Köszöntő – Némethné Hajba Terézia nyugdíjas pedagógus, szervező
9:35 Köszöntő – polgármesteri köszöntő
9:45 Fővédnöki köszöntő – Pintér–Péntek Imre elnök (Molnár Albert az Iparkamara Győr területi elnöke)
9:55 Köszöntő – Miklóssy Lajos Ipartörténeti Alapítvány elnöke
10:00 Első előadás – A textil– és száltechnológia alakulása Európában, Magyarországon a XX. században és napjainkban (Előadó: Dr. Szabó Rudolf Rejtő Sándor Alapítvány elnöke)
10:30 Második előadás – A hazai textilipar egyik fellegvára Győr, visszatekintés a város textilipari vállalatainak tevékenységére (Előadó: Cserhalmi Zoltán muzeológus, történész)
11:00 Kávészünet
11:30 Harmadik előadás – A magyar textilipari képzés (Előadó: Némethné Hajba Terézia)
11:50 Panelbeszélgetés - az egykori vállalatvezetőkkel (Moderátor: Pió Márta riporter, újságíró, író. Résztvevők: Dr. Rusznyák Rezső, Tassy Andrásné Homor Mária, Dr. Polyák Zoltánné, Marton Józsefné)
12:10 Ebédszünet
13:10 Panelbeszélgetés – a textiltervező iparművészekkel a tervezői munka szépségéről és korlátairól (Moderátor: Pió Márta. Résztvevők: Fehérné Markó Kamilla, Gyimesi Ildikó, Lőrincz Vilmosné Csizmadia Edit)
13:30 Panelbeszélgetés – az egykori műszaki vezetők, szakemberek, gépészek, vegyészek közreműködésével a kivitelezés hátteréről, problémákról (Moderátor: Pió Márta. Résztvevők: Csőre Zoltán, Herczig Ferenc, Somlai Péter, Domschitz József)
13:50 Panelbeszélgetés – a volt oktatókkal, a gép mellett dolgozókkal a munkás hétköznapokról (Moderátor: Pió Márta. Résztvevők: Bödecs Károlyné, Kerék Jánosné, Porga Mária, Németh József)
14:10 Zárszó: Némethné Hajba Terézia
14:20 Kávészünet
15:00 Gyárlátogatás (Glovita Kesztyű ZMRT Fodor Andrea vezető. Közlekedés autóbusszal.)
A textilipari kiállítás megtekinthető az Iparkamara földszinti kiállító helyiségében 2025. február 20-tól 2025. március 10-ig.
A rendezvény idején az erre az alkalomra megjelent GYŐR TEXTILIPARA napjainkig c. könyv is a helyszínen megvásárolható.