Betekintés

2025.02.02. 09:00

Gönyűi diákok a rendőrségen

A Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola felső tagozatos diákjai a Győri Rend­őrkapitányságra látogattak a minap. Az eseményen a gyerekek testközelből is találkozhattak a rendőri hivatással, és betekintést nyerhettek az egyenruhások életébe. 

Dr. Csikós Botond alezredes sok hasznos információt adott át a diákoknak a pálya szépségei­ről, a különböző – közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és bűnügyi – szakterületek érdekességeiről. Majd a fiatalokat körbevezette a kapitányság épületében, így láthatták a gyerekek többek között az előállító helyiséget is. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakemberei is készültek a gönyűiek látogatására. Bogdán Mónika főhadnagy, bűnmegelőzési szakember bűnügyi technikai előadást tartott, illetve szimulációs, úgynevezett „részegszemüvegek” segítségével interaktív módon mutatta be a gyerekeknek, hogy milyen hatást idéz elő az alkohol, a kábítószer avagy a túlzott gyógyszeres befolyásoltság. 

Kovács Sándor alezredes, humán igazgatási szakember a kényszerítő-, illetve technikai eszközöket mutatta be, illetve rövid előadást tartott arról, milyen csapaterős feladatokat látnak el a rendőrök.  
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában