2025.02.12. 08:28
Házakat árverez a NAV - Egy út is kalapács alá kerül
Pontosan 113 házat és lakást árverez jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Győr-Moson-Sopronban családi ház, vendéglő és út is kalapács alá kerül. Íme, az eladó ingatlanok közül válogattunk.

Ez a győrújbaráti családi ház is az eladó ingatlanok listáján van a NAV árverési oldalán.
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Néhány napja írtunk arról, hogy luxus autókra is lehet licitálni a Nemetzi Adó- és Vámhivatal (NAV) árverésén, a kikiáltási ár fele a valós értéknek. Járművek mellett eladó ingatlanok is elérhetőek az árverési portálon. Győr-Moson-Sopronból nyolc tétel van a listán.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Eladó ingatlanok Győr-Moson-Sopron
Győrújbarát, Koroncó, Tét. Három kész családi ház van árverés alatt Győr-Moson-Sopronban. A licitálok, akár már az ingatalon valódi árának feléért is megszerezhetik. Győrújbaráton két ingatlanra is lehet licitálni. Egy 51 milliót érő Kossuth utcai ingatlan külsőre nagyon ígéretes, három, szoba fürdővel nappalival, konyhával és spejzzal. Egyetlen szépséghibája, hogy még magának az árverező hatóságnak sincs fogalma róla, hogy az épület belső terei, hogy festenek, ugyanis a leírás szerint a kijáró végrehajtók az ingatlanba bejutni nem tudtak. Továbbá érdemes tudni, hogy az árét csak az ingatlan 1/2 tulajdoni hányada kerül értékesítésre, lakott állapotban. Az ingatlant 2025.03.06 9 órától 10 óráig lehet majd megtekinteni.

Forrás: Nemzeti Adó- Vámhivatal (NAV)
Az előzőnél kicsit olcsóbban, de még szintén Győrújbaráton 4 szobás egy fürdős házra is lehet licitálni 18 019 672 forinttól. Pici nehézség itt is akad, a leírás alapján, egy korábban tervezett szolgalmi út nem került kialakításra így az ingatlan megközelítése némiképp nehézkes, mivel két másik, más tulajdonban lévő telek között középen helyezkedik el.
A listán szerepel még egy Koroncói családi ház 265 000 forintért és egy félig elkészült épület Mosonmagyaróváron 35 000 000-ért. Győrben egy Szent István úti ingatlannak lehetünk 1/4 részben tulajdonosai 5 200 000 forinttért. Téten pedig egy pici zárkerti ingatlan keresi új tulajdonosát 233 000 forint értékben.

Forrás: NAV
Vegyen meg egy utat
Ki ne akarna magának potom 260 ezer forintért egy saját utat? A NAV listájának talán legkülönösebb tétele ez. A hivatalos leírás szerint Beled központjától 3500 méter távolságra található, a Beled-Kapuvár közötti út mentén, azt a Józsefmajorral összekötő út. Az úton körülbelül. 4 méter szélességben aszfaltréteg található, az út felszíne nem jó minőségű. Az utat nem határolja szegélykő. Füves-Kavicsos-földes útpadka található mellette. A szakasz becsült értéke 403 000 forint, de akár már 261 950 forinttért is megszerezheti egy szerencsés licitáló.
Ha valakinek még sem nyerné el a tetszését a beledi út, van még egy lehetőség. Ugyan ez egy kicsit drágább és kicsit távolabb esik a megyétől, de még szintén elérhető közelségben van egy Veszprém-Gyulafirátóton található utca. A leírás alapján a természetbeni megnevezése Pásztor utca. Az út a Faiskola u. folytatása, murvás burkolatú. A rendezési terv közúti közlekedési terület övezetbe sorolja. Erre a szakaszra 325 000 forintos ajánlattal lehet benevezni, de a becsült értéke valójában 500 000 forint

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
100 éves étterem keresi új gazdáját
- Fő utcára nyíló patinás, bár az évek által kicsit megtépázott étterem várja új tulajdonosát Cirákban.
- A 122 éve faszerkezetes cseréptetős épületben 8 terem, 4 tárolóhelyiség és 2 irodahelyiség található, mint egy 2 521 m² alapterületen.
- Az erősen felújításra szoruló épületet 12 700 000 forintra becsülik, a licitálás legalacsonyabb összege 8 255 000 forint.