Álláspont

2025.02.01. 12:17

Bomba és farkas – Varga Ottó véleménycikke

Mivel se a múlt héten, se pénteken szerencsére nem találtak semmiféle bombát, nyilván mindenki azon gondolkodik, hogy mi lehet ezekkel az akciókkal a cél. Pánikkeltés? Zavarkeltés? Követők, másolók felbujtása? Többen úgy is okoskodnak, hogy olyan lehet, mint a farkast kiáltó fiú meséjében, hogy addig riogat, amíg már senki nem veszi komolyan, és akkor majd ő maga veszi komolyan.

Bombariadó zavarta meg pénteken újra több magyarországi iskola napi működését. Most „csak” mintegy tíz iskolát kellett kiüríteni, átvizsgálni, megnyugtatni az izguló gyerekeket és még inkább az aggódó szülőket, hogy nem volt robbanószerkezet. Múlt héten ennél nagyobbat szólt a fenyegetés, akkor 313 oktatási intézményben és ehhez mérten több tízezer családban sikerült riadalmat okozni, plusz persze az iskolafenntartókban, a városi és megyei vezetőkben, rendőrökben, sajtóban és sorolhatnám. 

Hiszen itt a gyerekeinkről van szó, velük zsarolni, az ő biztonságukkal fenyegetni a létező legnagyobb galádság. (Sokáig kerestem a nyomdafestéket tűrő kifejezést...) Ilyet még a Camorra vagy az IRA sem tett. A gyerekekkel kapcsolatos bűnöket elkövetők – márpedig ez is bűn, de mennyire – a börtönökben is az ottani hierarchia legalja, annak minden velejárójával. 

Mivel se a múlt héten, se tegnap szerencsére nem találtak semmiféle bombát, nyilván mindenki azon gondolkodik, hogy mi lehet ezekkel az akciókkal a cél. Pánikkeltés? Zavarkeltés? Követők, másolók felbujtása? Többen úgy is okoskodnak, hogy olyan lehet, mint a farkast kiáltó fiú meséjében, hogy addig riogat, amíg már senki nem veszi komolyan, és akkor majd ő maga veszi komolyan. De hát ez nyilvánvaló buta gondolkodás (már megint egy túl enyhe kifejezés, elnézést), hiszen nincs olyan helyzet, hogy egy bombafenyegetést ne vegyenek manapság komolyan a világban, hát még, ha ez iskolákat érint, akár ezredszer is átvizsgálják őket. 

Most amúgy egy ország bízik abban, hogy az Aiszóposz-mese helyett „a korsó és a kút” szólás elevenedik meg ennek a történetnek a végén. És szerintem már a börtönökben is erősen várják az elkövetőket... 
 

Gyerekekkel zsarolni, az ő biztonságukat fenyegetni a legnagyobb galádság.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában