Varga Gábor sportszervező szerint a foci összekovácsolja a közösséget

Varga Gábor sportszervező Kapuváron él családjával. Aktív labdarúgó pályafutása után edzősködni kezdett, majd később focitornák szervezésébe is belevágott. Varga Gábor nevéhez fűződik a beledi Mikulás-kupa, az utolsó két alkalommal a bevételt jótékony célra ajánlotta fel.

Varga Gábor jótékony tornái

– Úgy tudom, a legutóbbi torna már a tizenharmadik volt a sorban. Hogyan kezdődött? 
– Beledben dolgoztam edzőként, és feltűnt, hogy a településnek ugyan van egy nagyon szép és modern tornacsarnoka, de nincs igazán kihasználva. Hiányoltam a tömegrendezvényeket, melyek sok embert megmozgatnak. Tudtam, hogy lenne ilyenekre igény, ezért szerveztem meg az első Mikulás-kupát. Tíz csapat nevezett, baráti társaságok, tehát abszolút amatőr volt az esemény. Azóta a színvonal sokat javult, nagyon erős keretekkel lépnek pályára a gárdák. 

– A Mikulás-kupa  focitorna. Mindig is a labdarúgás volt a sportja? 
– Gyórói vagyok, kisgyerekkoromban ott kezdtem el focizni, aztán Kapuvárra kerültem, a serdülő korosztályba. A ranglétrán végigmentem és egészen az NB III-as szintig jutottam. Akkor azonban sérülés, bokaszalag-szakadás miatt megakadt a pályafutásom. Utána a megyei első osztályban játszottam Beledben, végül a megyei kettőben fociztam Kapuvár környéki településeken. Értünk el sikereket, nyertünk bajnoki címet. Közben elvégeztem az edzőképzéseket és elkezdtem gyerekekkel foglalkozni. 

– Melyik csapatoknál? 
– Először Beledben, utána Vitnyédre kerültem a serdülőhöz, velük bajnokságot nyertünk. Felvittek az ifjúsági csapathoz, amivel második és harmadik helyet szereztünk. Közben megszületett a kislányom, és az egyesülettel abban állapodtunk meg, hogy egy darabig szüneteltetem az edzői munkát, mert szeretnék minél több időt a családommal tölteni. 

– A vitnyédi egyesületnek szomorúan alakult az év vége. Nagy csapás érte a csapatot. Elhunyt Takács Dávid, az egyesület 36 éves utánpótlás- koordinátora.
– Sajnos igen, remek embert, kiváló szakembert vesztettünk el. Takács Dávid nekem is jó barátom volt, megdöbbentett váratlan halála és azóta sem találom rá a szavakat. 

– Azt számontartja, hogy a Mikulás-kupákon összesen hány csapat fordult meg a „kezei között”? 
– Nem számoltam soha, de bátran mondhatom, hogy több száz. Háromszáz biztosan. 

– Az utolsó kettőt már-már jótékony céllal szervezte meg. 
– A rendezvény, a sok ember adott volt, így adta magát a lehetőség is, hogy jó célért mozduljunk meg. Nekem is van családom, imádom a gyerekeimet, de odavagyok minden gyerekért és megszakad a szívem, ha betegről hallok. Ezért gondoltam úgy, hogy a lehetőségeimhez mérten segítek. A foci pedig összetartja az embereket, összekovácsolja a közösséget. 

– Nem kellett győzködni ezek szerint a sporttársakat. 
– Szerencsére nem, sokan segítenek. Minden támogatást szívesen veszünk és hálásak vagyunk bármekkora összegért. Sok kicsi sokra megy, és minden jó szónak is nagyon örülünk. Ezek az események megerősítenek abban, hogy továbbra is rendezzünk gyűjtéseket a rászoruló gyerekeknek. 

– Sajnos, nem is kell keresni azokat a családokat, akiknek szükségük van a segítségre. 
– Igen, ezt tapasztalom én is. Egyre több beteg kisgyerekről hallani. 

– Legutóbb Heiner Bruno sarródi kisfiúnak gyűjtöttek, és komoly összeg jött össze. Tavaly egy csornai fiúnak segítettek. Találkozott mindkét családdal. Milyen érzés leülni velük szemben? 
– Nagyon megható, nem is tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem tavaly is és most is. Másrészt pedig nehéz, hiszen elérzékenyülünk ilyenkor. Az viszont nagyon jó, hogy legalább ennyivel tudunk segíteni. Mindkét család nagyon szimpatikus, a csornai édesapát ráadásul régóta ismerem a focipályáról. Mindkétszer azt láttam, hogy optimistán, pozitívan állnak hozzá a nehézségekhez. Ők erőt adnak ezzel másoknak is, hiszen ha ők optimisták és küzdenek, akkor nekünk is annak kell lennünk. 

– A családja mit szól a sportos mániájához? 
– Támogatnak. A feleségem a legjobb segítőm, mindenben mellettem van. Mióta nem edzősködöm, több időm van a szervezésre, de a segítségre szükségem van, amit meg is kapok a családomtól. 

– Gábor, mit kapott az elmúlt évtizedekben a focitól? 
– Mindent kaptam, minden jót. Megtanított csapatban gondolkodni, hogy nem az a fontos, ki rúgja a gólt, csak az, hogy a labda a hálóba kerüljön. A sport az életem része, nagyon sok jó ismerőst, barátot szereztem általa. A fiatalságot is csak biztatni tudom a mozgásra. Ne a számítógép előtt üljenek, sportoljanak inkább!