Út hitben és reményben

„Mindnyájan az ő teljességéből merítettünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” (Jn.1/16.)

Az esztendő fordulóján jót, s rosszat egyaránt felidéz a múltat firtató emlékezet. A mögöttünk hagyott tizenkét hónap háborúk, értelmetlen vérengzések, lélekmérgezések, nemtelen politikai adok-kapok, csúfos bukások, békétlenségek éve volt. Ebbe a globális keretbe kényszerült egyéni sorunk is a maga örömeivel, bánataival, esetleg tragédiáival… S vajon ki vette észre csendes örömeinket vagy éppen bús magányunkat, ki látta szívünkről fakadó mélységes bánatunkat, ki szárította fel befelé folyó könnyeinket?

Hét közepén, a fagyos hajnalon vacogva ránk virradó újesztendő megannyi új lehetőséget tartogat számunkra. S az a vízkereszti csillag is itt ragyog felettünk, ami annak idején a messzi napkeletről vezérelte a bölcseket Betlehem Gyermekéhez. Nem kell félnünk a jövőtől, ha küzdelmeink idején marad bennünk is annyi hit és bátorság, hogy feltekintsünk a csillagra. Legyen erőnk időnkét megmerítkezni abban a teljességben, melyből minden kegyelem forrásozik…

Mindenek előtt békességre vágyunk, s várjuk, hogy földi hatalmasságaink az égiek szándékait (is) keresve végre úgy fordítják a világ kormánykerekét, hogy beteljesedjék kívánságunk.

Isten a remény és a békesség istene. Az ószövetségi Jeremiás próféta közvetíti felénk Isten újévi üzenetét: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer.29/11.)

Kovács András