2025.01.03. 19:00
Szabó Imre ötven évig szolgálta a csornai cserépgyárat, első és egyetlen munkahelyét
Ötven év munkaviszonnyal vonul nyugdíjba a csornai Szabó Imre. A hír így is érdekes, de azzal még inkább, hogy ezt a fél évszázadot egy helyen, ugyanabban a gyárban töltötte el Szabó Imre. A csornai cserépgyártól köszön el az „öreg szaki”.
Fél évszázadon át dolgozni, ötvenéves munkaviszonyt szerezni igazán komoly teljesítmény. Szabó Imre ezt tudhatja maga mögött. Ha ráadásul az ember ezt az öt évtizedet egy munkahelyen tölti el, minden elismerést megérdemel. A csornai Szabó Imrének sikerült mindez, és vállalatától meg is kapta a megbecsülést. A csornai cserépgyár az első és egyetlen munkahelye a nyugdíjkorhatárt elérő „szakinak”. Ugyan még öt hónapja van a nyugdíjig, a Wienerberger Magyarország Zrt. karácsonyi, évzáró ünnepségén elbúcsúztatták Szabó Imrét. Oklevéllel, ajándékokkal, sok jókívánsággal, kézfogással. Ahogy illik elköszönni egy olyan dolgozótól, aki ötven évét adta a cégnek.
Szabó Imre ötven év után búcsúzik a cserépgyártól
Szabó Imre „tégláscsaládban” született, hiszen édesapja és több rokona is a csornai téglagyárban dolgozott. Így szinte egyértelmű volt, hogy tizennégy évesen mint gépi forgácsoló ipari tanuló az üzem központi műhelyében nyer elhelyezést. Hivatalos nevén az Észak-Dunántúli Tégla és Cserépipari Vállalat alkalmazottja lett. Munkatársaival tizennégy gyárat láttak el gépalkatrészekkel Soprontól Neszmélyig. Első főnökére is emlékszik, Horváth Ödönnek hívták és bősárkányi volt.
– Szerettem ezt a munkát, az iskola után sem gondolkodtam azon, hogy mást keressek, maradtam a téglagyárban. Hosszú ideig gépeken dolgoztam, aztán, amikor 1994-ben az osztrák Tondach megvásárolta az üzemet, idomkészítő lettem. Akkoriban még kézzel gyártottuk a kiegészítő elemeket, például hófogókat, szellőzőket. Ez ment öt-hat évig, majd érkezett egy modern berendezés. Közben karbantartóként is tevékenykedtem, ha szükség volt a munkámra, de 1997-ben a nagy földtároló építésénél is ott voltam – idézte a gyorsan elszálló éveket Szabó Imre.
Az ötven esztendő ugyanis, azt mondja, nagyon gyorsan elment. Szívesen emlékszik vissza ma is a kezdetekre, az ott töltött évekre, de már a nyugdíjat is nagyon várja. Főleg azért, mert az elmúlt években egészségügyi gondjai is voltak, többször műtötték a gerincét. Mostani utolsó munkakörében cserépfestéssel foglalkozik.
– Minden korszaknak és beosztásnak megvolt a szépsége, de nyilván a hátránya is. Az évtizedek alatt egy volt mindig biztos: dolgozni kellett. A kollektívára nem panaszkodom, megértettük egymást, nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyi időn át maradtam. Lett volna lehetőségem máshol elhelyezkedni, kétszer is, de végül nem változtattam. A nyugdíj biztosan furcsa lesz, de igyekszem elfoglalni magam. Van két gyermekünk, két unokánk, velük biztosan több időt töltök majd – fogalmazott Szabó Imre.
A wienerbergeres évzárón
- a cég vezetői búcsúztatták, és hangsúlyozták,
- hogy a vállalat életében még nem volt olyan, hogy valaki ötven évet húzott volna le.
Ezzel kapcsolatban Szabó Imre megjegyezte: sok oka volt annak, hogy fél évszázadon át szolgálta az építőipart, például hogy helyben dolgozhatott.
– Ez nagyon fontos tényező, nem kellett utazgatnom. Ráadásul a téglagyár biztos munkahely volt, és igyekeztem megbecsülni. Tudom, manapság nem jellemző az ilyen hűség, de ezért nem is hibáztatom a fiatalokat. Ők már könnyebben váltanak és mennek a jobb körülmények, a magasabb fizetések miatt. Érthető, de mi még nem ugrálhattunk annak idején. Jó érzés, hogy nekem sikerült ezt az ötven évet egy helyen eltöltenem, és bár most nyugdíjba vonulok, a cserépgyárra biztosan gyakran gondolok majd vissza – foglalta össze Szabó Imre.
