Négy órán át záporoztak a bombák – Vért, könnyeket és sírokat hozott a karácsony Kónyban

Gyásznapja Kónynak 1944. december 22-e, a nyolcvan évvel ezelőtt tragikus karácsony. Azon a nyolcvan évvel ezelőtti tragikus karácsonyon a kónyiak virrasztottak, sirattak és temettek, mert falujukra „lesújtott a történelem”. 1944. december 22-én este hat óra körül szovjet repülőgépek jelentek meg a levegőben és sztálingyertyák világították be a községet. Az emberek menekültek. Kik a ház mögött ásott bunkerekbe, kik a pincékbe, kik a hanyba, a kertek alá. A bombázók nagy morajjal jelezték érkezésüket és este hattól tíz óráig szórták gyilkos terhüket. 

Tragikus karácsony Kónyban

– Falunkban bevonulási központot állítottak fel abban az időben. Nagyon sok katonát szállásoltak be hozzánk, és katonai járművekkel volt tele a település. Ott sorakoztak a vasútállomáson, a vásártéren, és tragédiánkra jó néhány tankot a házak között, az udvarokon parkoltattak. Ez volt az oka, hogy a szovjet repülők ilyen véres pusztítást végeztek a községben. Ráadásul – elődeink úgy mesélték – a befagyott hanyi vizek csillogását a sztálingyertyák fényében a pilóták repülőtérnek vélték, és oda is szórták bombáikat – idézte fel a falubeliek visszaemlékezései alapján a tragédia napját Enzsöl Imréné nyugdíjas pedagógus, Kóny múltjának kutatója. 
A szovjet gépek tizennégy embert öltek meg. 

• Dömötör Erzsébet 18 éves leányt a hanyban érte gyilkos repesz. 
• Egy 65 éves asszony, Hegedűs Imréné a házában halt meg, miközben imádkozott. 
• Fritz Müller 24 éves német altiszt a faluban kapott halálos sebet. 
• Tizenegyen egy Győri utcai ház pincéjében lelték halálukat. A 67 éves Horváth Imre, 59 éves felesége, egyéves unokájuk, Tivadar, rokonuk, a 19 éves Horváth Artúr. Ott halt meg hat magyar katona: Nagy Mihály, Szűcs József, Szabó Sándor, Ipacs Béla, Nagy János, Fónay Valér és Fónay hadnagy hétéves fia, Imre. 

– Megbénult, összetört és karácsonykor temetett a falu. Nagy volt a részvét és az összefogás, az emberek siettek a bajbajutottak segítségére. A mesteremberek a romos házak helyreállításán dolgoztak, a rokonok, szomszédok igyekeztek lelki vigaszt nyújtani azoknak, akik elvesztették hozzátartozóikat – jegyezte meg Enzsöl Imréné. – Idős kónyiaktól tudom, hogy a borzalmas pusztítás, a tizennégy halálos áldozat híre letaglózta a kónyiakat. A háború utáni évtizedekben nem nagyon beszéltek öregjeink a történtekről. A rendszerváltás után nyílt meg az emlékezet. 

Márkus Andrásné keresztszülei iránti tiszteletből gondolt a tábla elhelyezésére. 

– Keresztszüleim kisfia és keresztapám szülei lettek a bombázás áldozatai. Kereszt­papám, Horváth Tihamér és keresztmamám, Hamar Mária nem tartózkodtak otthon éppen, így menekülhettek meg. A fájdalmas látvány fogadta őket lebombázott házuknál, amikor hazaértek. A keresztszüleim végtelenül kedves, szeretetre méltó emberek voltak, de mindig szomorúak. Gyerekként nem tudtam ennek az okát, aztán később, amikor hallottam a szörnyűségről, mindent megértettem. A tragédiáról soha nem beszéltek, magukba rejtették a fájdalmukat, csak az arcukon a bánat, az árulkodott, hogy milyen kínokat éltek át. Később tudtam meg azt is, hogy a kis Tivadart a nagymamája szorította magához, próbálta védeni a testével, együtt találták meg őket – mondta Márkus Andrásné. Úgy gondolta, irántuk való tiszteletből és szeretetből kezdeményezi a tábla felállítását és a megemlékezést az áldozatokról. – Szerettem volna a falu figyelmét is felhívni arra, mi történt itt nyolcvan évvel ezelőtt. És hogy tudjanak az utánunk jövő generációk is Kóny 1944-es fájdalmas karácsonyáról. 

Az emléktáblát tehát a kónyi önkormányzat támogatta, Szabó József készítette el. Az avatón Aller Imre polgármester mondott beszédet. Azt hangsúlyozta, a kőbe vésett nevek figyelmeztessék az emberiséget, hogy a háborúknak nincsenek győztesei, csak vesztesei, túlélői és áldozatai. A polgármester is utalt rá: az emlékmű az előtt a ház előtt áll, amelynek biztonságosnak vélt pincéjében a legtöbben lelték halálukat. – Itt változott pillanatok alatt a pince boltozata sírbolttá. 1944. december 22-én a sztálingyertyákkal megvilágított égből falunkra lesújtott a történelem. A mai naptól fejet hajthatunk az áldozatok emléktáblája előtt. A háborúnak estek áldozatul, nyugodjanak békében, emléküket megőrizzük! – tette hozzá. Az avatórendezvényen közreműködött a kónyi Erkel Ferenc Énekkar Veér György karnagy vezetésével. 

– 1944. december 22-e községünknek borzalmas napja volt, a gyász napja. Nagy tisztelet és köszönet jár mindenkinek, akik az emléktábla felállításában közreműködtek. Az áldozatok emlékét megőrizzük. Ez a tábla emlékeztessen mindannyiunkat arra a mérhetetlen szenvedésre és veszteségre is, amit elődeink átéltek és elszenvedtek a világháború alatt. Fejet hajtunk őseink, a falunk előtt – jegyezte meg Enzsöl Imréné helytörténész.