2024.12.15. 15:00
Elköszönt dr. Hollósi Katalin, Mihályi háziorvosa
Elbúcsúzott betegeitől Mihályi háziorvosa, dr. Hollósi Katalin. A november közepén közzé tett bejegyzése szerint az egészségügyben, az alapellátásban várható változásokkal indokolta távozását. Dr. Hollósi Katalin 2015 óta dolgozott Mihályiban.

A mihályi háziorvosi rendelő közösségi oldalán olvasható bejegyzés szerint felmondta az önkormányzatokkal kötött szerződését dr. Hollósi Katalin. Mint azt dr. Hollósi Katalin írja, hosszasan mérlegelt a döntés előtt. A háziorvos az egészségügyben várható változásokkal indokolta meg döntését.

Elköszönt dr. Hollósi Katalin
"Hosszas mérlegelést követően, nagyon nehéz döntésre jutottam. Feladatellátási szerződésemet az önkormányzatokkal felmondtam, s ennek értelmében nem fogok tovább háziorvosként dolgozni a körzetben. Döntésem legfőbb oka a bekövetkezett és a várható változások az egészségügyben illetve az alapellátásban és ennek a családommal való összeegyeztethetetlensége. Nem megyek másik helyre háziorvosként dolgozni, legkisebb gyermekem és a családom mellett szeretnék lenni, életükben érdemben részt venni. A következő fél évben érdemi változás a betegellátásban nem lesz, a továbbiakban is, az elmúlt 9 hónaphoz hasonlóan, a helyettes orvosok fogják ellátni a háziorvosi feladatokat"-fogalmazott a háziorvos.
Dr. Hollósi Katalin 2015 óta szolgálta a mihályiakat és a környékbeli települések lakóit.