Lelkem virágai – Jubileumi kiállítás, harminc év gyöngyszemei Ángyán Csillától

Ángyán Csilla csornai fazekas, népi iparművész Lelkem virágai címmel állított össze kiállítást a csornai könyvtárban. Ángyán Csilla az elmúlt három évtized remekeit mutatja meg a nagyközönségnek. 

Ángyán Csilla kiállítása a könyvtárban

- A Lelkem virágai kiállítás a meghívó szerint a műhelyalapítás harmincadik évfordulóját ünnepli. Én azonban tudom, hogy nem ez a műhely volt az első az életében.

- Valóban nem, hiszen Völcsey József döri származású, csornai fazekas műhelyében érintett meg először a mesterség. Akkoriban nagyon szerettem mindent, ami kézművesség, de meg sem fordult a fejemben, hogy fazekas legyek. Öcsém ötlete volt, hogy keressem meg Jóska bácsit. Ő pedig nagy szeretettel fogadott, marasztalt és elvarázsolt a műhely és minden, ami Jóska bácsit körülvette ott. 

- Sokszor el is mondja, hogy az alap, a kiinduló pont az Dör, a Völcsey fazekasdinasztia és mindazok a hagyományok, amiket ők képviseltek generációkon át.

- Jóska bácsi a régi iskolát vitte, ami apáról fiúra szállt, ahogy Völcsey Lajos is, aki szintén beengedett döri műhelyébe. Náluk ismertem meg az egyszerű, de a mindennapokban nélkülözhetetlen konyhai edényeket. Tetszettek a natúr agyagtárgyak, korsók, tejesfazekak, fali tányérok. Ám igazából akkor kezdtem el értékelni a mi motívumainkat, amikor a kaposvári középiskolában megismertem más tájegységek formáit is. Akkor éreztem, hogy hozzám mégis csak a rábaközi, a döri hagyományok állnak a legközelebb.

- Ennyire elkülönülnek a fazekastermékek tájegységek szerint?

- Nagyon! Akár a viseletben vagy a hímzésben. Teljesen más formájúak a korsók, az edények. Például a mi vidékünkre jellemző kettes fazék máshol nem jelenik meg. De ovális kuglófsütőt sem készítettek mások, csak a döriek. 

- A műhelyalapítás óta eltelt harminc év, kialakult a saját stílusa, megjelentek olyan jegyek, melyek csak az Ángyán-műhelyre jellemzők. 

- Igen, de ez folyamatosan változik. Nekünk a XVIII-XIX. század a mérvadó, azokat a formákat és mintákat követjük, melyek akkor készültek, de nyilván a mai igényeket, a vásárlói keresletet kell kiszolgálnunk. Ha csak azt másolnánk, amit száz-százötven évvel ezelőtt készítettek, elhalna a népművészet, hiszen a mai igényeknek már nem felelnének meg. Alapul vesszük a tájegységre jellemző mintákat, az alapokat megtanuljuk és őrizzük, de állandóan fejlődnünk kell.

- Az első műhelyét a csornai Erzsébet királyné utcában nyitotta meg, az egykori Csiba pékség helyén. Komolyan gondolta kezdő fazekasként, hogy ez a mesterség hosszú távon kenyeret ad majd?

- Szüleim segítségével vettük meg a Csiba-házat, alul alakítottunk ki műhelyt, felül pedig egy kis garzonlakást, vagyis oda is költöztünk a férjemmel. Korongot egy ügyes nagybátyám készített, de kemencém még nem volt. Akkoriban a győri Som János keramikusművész özvegyének és lányának üzletébe dolgoztam be, ők a nyers termékeimet vásárolták fel, a kiégetést pedig maguk elvégezték. Később sikerült kemencét is beszereznem és ezzel megnyíltak a lehetőségeim. Már mehettem például vásárokra, kézműves rendezvényekre.

- Melyik volt az első?

- Kőszegen az Ost-West Folkfesztivál kirakodó vására, hónapokig készültem rá. Aztán jött egy német házaspár és szinte az egész készletemet megvették. Később éveken át jártak hozzám a műhelybe és ajándékba vitték haza a rokonoknak, ismerősöknek a munkáimat. 

- Néhány év múlva odahagyták a Csiba-házat és a Kórház utcában lett az új, ma is használt műhely.

- Kinőttük, hiszen született közben három gyermekünk. 2000-ben költöztünk át mostani otthonunkba.

- A szakmai sikerek sem maradtak el.

- Vettem részt kiállításokon, voltak önálló tárlataim és elkezdtem zsűriztetni. Ez nagy lendületet adott a munkámnak, hiszen azt már tudtam, hogy a vásárlóknak tetszik mindaz, amit csinálok, de a zsűrizéseken mégis csak szakmai szemmel értékelték, kritizálták vagy dicsérték a munkámat.

- Fontosak ezek a visszajelzések?

- Hát persze! Fontos észrevételeket, útmutatást hallunk olyankor.

- Ha nem is három évtizede, de legalább húsz éve járok rendszeresen Csilla műhelyébe és már régóta nem csak a klasszikus fazekastermékeket látom a polcokon. Gondolok például órákra, csempékre és amik nekem nagyon tetszenek, szakrális alkotásokra. Például a Szűz Mária-szobrok a fali vitrinekben.

- Harminc év nagy idő. A használati tárgyak után sok mindent kipróbáltam, áttört díszű edényeket, írókás edényeket. A hagyományok megtartása mellett szerettem volna a saját ízlésem szerint formálni a dolgokat. Nagyon fontos, hogy csak olyan megrendeléseket teljesítek, ami nekem is tetszik. A megkötéseket nem szeretem, inkább bízzák rám és a fantáziámra.

- Voltak extrém kívánságok?

- Mindent nem tudok elvállalni. Előfordult, hogy egy templom hiányzó agyagdíszeinek pótlásával akartak megbízni, de az már restaurátori, gyáripari munka. Azt kézimunkával nem tudom megcsinálni. Vagy egy egyszerűbb példa: a káposztafőző fazék eltörött fedele helyett készítsek másikat. Ez sem megy, hiszen az sem tudná megoldani a feladatot, aki eredetileg megcsinálta.

- Az Ángyán Csilla nevet megismerték a Rábaközben, de országos szinten is jegyzik a szakmában. Szerintem az élvonalban van.

- Ezen még nem gondolkoztam el, de nem esne rosszul, ha így lenne. Nagyon megtisztelő, ha hívnak országos rendezvényekre vagy ha a pályázatokon díjazzák az alkotásaimat. Remélem, hogy helyem van az országos mezőnyben.

- Ezt jelzik a díjak és elismerések, többek között a népművészet ifjú mestere és a népi iparművész minősítés is. A fazekasság mellett nem elhanyagolható az a tevékenység sem, amit civil szervezetekben, leginkább az Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesületben végez. Ennek elnökeként a kézműves kollégákért dolgozik.

- A helyi kézművesekkel mindig is volt kapcsolatunk, hiszen együtt vásároztunk, kiállításokat rendeztünk, foglalkozásokat tartottunk. Később igény lett rá, hogy hivatalos formában is együttműködjünk, így jött létre az Aranyfonal egyesület. Csapatban könnyebb a lehetőségeket megragadni, az összefogás sokat segít mindannyiunknak. Úgy alakult, hogy a szálak nálam futottak össze, így én lettem az egyesület elnöke, de egyáltalán nem egyedül végzem a munkát, nem is lehetne. Olyan csapat állt össze, amelyikre lehet számítani. Az Aranyfonal név onnan jött, hogy az aranyfonalas hímzés csak Csornára jellemző, így a nevünk szimbolikus is. 

- Beszéljünk még a Janszky-házról is, amit néhány éve vásároltak meg és ahol a tulajdonos család szövőműhelyét is "megörökölték".

- A fazekasműhely bővítésén gondolkodtunk és véletlenül bukkantunk rá a Janszky-házra. Az épülettel együtt miénk lett a ma is működő, komplett szövőműhely a felszerelésekkel együtt. Janszkyék 1907-ben építették a házat és generációkon keresztül folytatták a mesterséget. Komoly iparosok voltak, sok segéddel, inassal dolgoztak. Az épület húsz évig üres volt, így állaga leromlott, próbáljuk újítgatni. Két szövőszéket már sikerült felújíttatnunk, lehet rajtuk dolgozni, de csak bemutató jelleggel. A textiles szakma egyébként nagyon érdeklődik, sok segítséget is kaptunk a szakmabeliektől és sok csoportot is fogadtunk már. Állandó bemutatóra egyelőre nem gondolhatunk, de szeretnénk évente több alkalommal is nyílt napokat tartani, hogy az érdeklődők megtekinthessék.