A könyvek legjobb ismerője – dr. Horváth József kapta a Presztízs Díjasok Társaságának díját

Idén a Presztízs Díjasok Társasága dr. Horváth József könyvtárost, történészt, könyvtörténészt, a megyei könyvtár volt igazgatóját ismerte el a rangos elismeréssel.

Dr. Horváth József 2003. március 1-jétől 2012. december 31-ig igazgatta a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárat. Közel 47 évet töltött el a pályán, amelynek minden munkafolyamatába belekóstolt. 

Kisalföldi Presztízs díj 2024 – Dr. Horváth József nyugalmazott könyvtárigazgató. 
Fotó: Molcsányi Máté / Forrás: MW achívum

Dr. Horváth József már kisdiákként bölcsésznek készült, abban a reményben iratkozott be a győri bencés gimnáziumba, hogy ott „rendesen megtanítják” latinul. Érettségi után egy életre választott várost és munkahelyet, 1976-ban állománykezelőként lépett be a Kisfaludy-könyvtárba. Munka mellett tanult, először az ELTE BTK könyvtár–történelem szakán szerzett diplomát, majd később 1989-ben ugyanitt doktori címet könyvtörténész, könyvmuzeológus szakterületen. 2009-ben PhD-fokozatot szerzett. 1980-tól kutatta a kora újkori győri végrendeleteket, felismerte az ebben rejlő értékeket, az összefüggéseket, így nemcsak egyetemi záródolgozat, hanem 2017-ben összegző munka jelent meg „Győr lakóinak mindennapi élete a 17. században” címmel. 

Életpályája során minden könyvtári munkaterületen szerzett tapasztalatokat. 1976-ban állománykezelőként kezdett. 1980–1984 között a Győri járás módszertanosaként, olykor könyvtárbusszal utazva lehetősége volt megismerni a megye könyvtárait, könyvtárosait. Ezt követően közel egy évtizedig szaktájékoztatóként dolgozott az olvasószolgálati osztályon, többször publikált a szakmának a Kisalföldi Könyvtáros című helyi szakmai folyóiratban. 

1994-ben az állománygyarapító és -feldolgozó osztály tudományos munkatársa lett, feladatként a muzeá­lis dokumentumok feltárását kapta. Ebben az időszakban mégis a legnagyobb vállalása Győr-Moson-Sopron megye időszaki sajtója bibliográfiájának összeállítása és kiadása volt. Közben számos tanulmánya jelent meg például Győr városa és a megye könyvtár-, sajtó- és nyomdászattörténetével kapcsolatban. 

2003-tól 2013-ig a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár igazgatói pozícióját töltötte be, majd a győri közkönyvtárak 2012-es integrációját követően a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatóhelyettesi feladatait látta el, egészen 2023-as nyugdíjba vonulásáig. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában