Első félév

2024.09.20. 13:08

Negyedével csökkent az utazók száma Mosonmagyaróváron

26,2 százalékkal, mintegy 144 ezer fővel csökkent az előző év azonos időszakához képest az elszállított utasok száma – derült ki a Volánbusz Zrt. első féléves beszámolójából, melyet a képviselő-testület legutóbbi ülésén tárgyalt.

Mészely Réka

A vármegyebérletek érvényesek a helyi járatokon is.

Fotó: Kerekes István

Az első féléves működéséről számolt be a Volánbusz Zrt. a mosonmagyaróvári képviselő-testületnek. Muráncsik László képviselő kiemelte: színvonalas, részletes beszámolót kaptak, azonban megemlítette, hogy a vállalkozás képviselői sem a bizottsági ülésen, sem a testületi ülésen nem képviseltették magukat, holott lett volna kérdése. 

A képviselő rámutatott a cég által ismertetett utasszám­csökkenés okára. Ugyanis az elszállított utasok száma 26,2 százalékkal, mintegy 144 ezer fővel csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ez azzal is magyarázható, hogy bevezették a vármegye- és országbérleteket, aki ezt kifizeti, annak a helyi járatokon nem kell jegyet váltania. Ez pedig jelentős kiesést eredményezett. Muráncsik László arról is beszélt, hogy jelenleg túlfizetésben van a város a szállítási vállalat felé, finanszírozható a szolgáltatás. 

Szabó Miklós is kitért az utasszámcsökkenésre, illetve az autóbuszvárók megújulására. 

A beszámolóból kiderül, hogy május 1-jén állandó jellegű menetrend-módosítást vezettek be az alábbiak szerint: a szabad- és munkaszüneti napokon 7.25 órakor a vasútállomásról induló 1M jelzésű járat a továbbiakban 3 perccel később közlekedik. A munkaszüneti napokon 21.20 órakor a vasútállomásról induló 1M jelzésű járat a továbbiakban szintén 3 perccel később közlekedik. 

Az elmúlt fél évben menetrend szerint 7982 járat indult, 18 esetben fordult elő járatkésés, ebből 4 eset a szolgáltató hibájából történt. A tárgyidőszakban járatkimaradás – a januári jogszerű sztrájk miatt – 9 esetben fordult elő. 

Mosonmagyaróvár helyi autóbuszjáratain az első fél évben a viteldíjból és szociálpolitikai menetdíj-támogatásból származó személyszállítási bevételek összege 22,6 millió forint, az előző évhez viszonyítva 33,6 százalékkal, 11,4 millió forinttal csökkent. Mint írják, a jelentős helyi menetdíjbevétel-csökkenés a helyközi személyszállítási díjszabásban történt változás következményével is összefüggésben áll, tekintettel arra, hogy a helyi személyszállítást kiegészítik olyan helyközi járatok is, melyek a város közigazgatási területén belül helyi tarifával, azaz elővételben megváltott helyi menetjeggyel vagy bérlettel vehetők igénybe. Amennyiben a menetjegyvásárlásra a helyközi autóbuszjáratok fedélzetén kerül sor, akkor az már helyközi menetjegynek minősül, így nem jelenik meg a helyi bevételek között. Ezenfelül a 2023. májustól bevezetett helyközi vármegye- és országbérletet vásárló utasok köre bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva, és az ilyen bérlettel rendelkező utasoknak nem szükséges helyi bérletet vagy menetjegyet váltaniuk, a város közigazgatási területén is tudnak utazni a városon átmenő helyközi járatokon. 

A tárgyalt időszakban az utasok által fizetett menetdíjbevételek 45,5 százaléka menetjegyekből és 54,5 százaléka bérletekből származott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában