2024.09.30. 08:50
Tragikus lakástűz árvíz idején - A nagymama nem tudott kijutni az égő házból Gönyűn
Egy idős asszony életét vesztette, amikor az árvíz idején kigyulladt egy családi ház Gönyűn. Az otthon újjáépítéséhez a Kisalföld Jóakarat Hídja 300 ezer forinttal járult hozzá.
A múlt héten a Duna menti Gönyűn a falu apraja-nagyja az árvízi védekezésből vette ki a részét. Palánki István is egész nap munkagéppel dolgozott a homokzsákok töltésénél. Délelőtt egy rövid időre hazament, aztán visszatért és folytatta a munkát. Akkor hívták telefonon: nagy a baj, ég a házuk! Sietett haza, s vele még jó néhányan. Hazaérve látta, hogy az épület előtere lángokban áll, valamint már égett a tető is. Szinte azonnal megérkeztek a tűzoltók is. Volt aki rögtön lekapcsolta a gázt és a villanyt.
A tragédiáról a kisalfold.hu-n is beszámoltunk.
A házban semmit sem lehetett látni a füsttől, de István kétszer is megpróbált bemenni, valamit tenni. – A slaggal leöntöztem magam, beszaladtam a házba, ki akartam nyitni a konyhaablakot, de az kiesett. Akkor kifutottam mert nagyon nagy volt a forróság, újra lelocsoltam magam és beszaladtam, de azonnal kiparancsoltak és már be is toltak a mentőbe. A vérnyomásom az egekben volt – idézte fel a történteket Palánki István.
Mindenki próbálta oltani a lángokat, de a családi ház tetőszerkezete teljesen kiégett. A szobák, a ház hátsó része nem égett le, de a korom mindent beterített, az oltáshoz használt víz mindent tönkretett. Egy élet munkája veszett oda. Mégsem ez a legszörnyűbb, ezeket lehet pótolni.
A nagymamát a teraszajtó előtt találták meg
A házban tartózkodott párjának, Máriának 85 éves édesanyja, aki már nagyon beteg volt, nehezen mozgott. Megpróbált menekülni a szobából, elindulhatott kifelé, de már nem tudott kijutni. A teraszajtó előtt találták meg, már nem lehetett rajta segíteni. Temetése pénteken lesz.
– Még délben itthon voltam, ha észrevettem volna a tüzet, meg tudtam volna fogni, de vissza kellett mennem a traktorral, vittem a homokzsákokat – próbálja újra és újra végiggondolni a történteket István, de változtatni már nem lehet rajta.
Összefogott a falu
A település összetartására jellemző, hogy Major Gábor polgármester azonnal felajánlott a családnak egy önkormányzati szobát, ahol addig lakhatnak, amíg a felújítás tart. Egyetemista lányuk Veszprémben kollégista, de a hét végére hazaérkezik.
Az első hívó szóra azonnal rengetegen érkeztek a településről, s mint ahogy a homokzsákrakásnál, itt is közösen dolgoztak. Leszedték, elszállították a tető roncsait, kipakolták a lakást. Gondosan összerakva állnak a szénfekete használati tárgyak egy fedett helyen, egymás mellett sorakoznak a kormos, megázott és használhatatlan bútorok. A ruhákat a helybeli asszonyok zsákszám vitték mosni, már vissza is hozták. Abból próbálja meg Mária kiválogatni a még használható darabokat. Van ami megmenthető, van ami nem.
A biztosító tételes listát kér
A vizsgálat eredménye még nincs meg, de valószínűleg elektromos zárlat okozta a tüzet. Volt biztosításuk, de hiába fotózott, videózott a szakértő, azt kérték a kár megtérítéséért, hogy a házban élők tételesen írják le, milyen tárgyak sérültek meg. Pedig láthatják, hogy kisebb-nagyobb gondjuk is van annál, hogy óraszám Excel-táblázatot töltsenek ki, amikor szinte mindenük odalett, oda az egész életük. Még mindig felfoghatatlan, ami történt. A szó szerint fedél nélkül maradt pár meghatottan mesélte, milyen sokan mozdultak meg az oltáskor és a romeltakarításkor. Mindenkinek hálás szívvel köszönik a segítséget ezúton is.
Gönyű és a Jóakarat hídja is segített
A házat 2019-ben vásárolták, aztán teljesen felújították. Új volt minden, és most elölről kezdhetik. Mária két hét múlva megy nyugdíjba, nem gondolta, hogy a nyugodt nyugdíjas évek helyett az újrakezdés vár rájuk.
Az újjáépítéshez a Kisalföld Jóakarat hídja alapítványa 300 ezer forinttal járult hozzá.
Pénzbeli támogatást a 11773377-05512960 számlaszámon fogad a család. A számlatulajdonos Stetina Mária, a közleménybe "Adomány"-t kell írni. Aki egyéb segítséget szeretne felajánlani, az Gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény munkatársainál teheti, ők továbbítják a család felé. (Elérhetőségük: +36 20 238-8755, [email protected])
Jóakarat hídja - Győr-Moson-Sopron megye
- Mopeddel kitörhet a falak közül - A nehéz helyzetű nagyszentjánosi férfi a könnyeivel küzdve mondott köszönetet
- Úton a gyógyulás felé - Vérrákból gyógyul a nagymama Téten
- Egy kisfiú megindító története - Jótékonysági gyűjtés indult a 9 éves Bruno megsegítésére Sarródon
- Vesedaganattal küzd a kétéves mosonmagyaróvári Sarlai Réka
- A betegágyán is a lányáért aggódik a győri édesanya