Veszprémvarsány

2024.09.29. 12:58

Falujáró: Közös munka eredménye a felújított ovi – Fotókon mutatjuk a települést

Mondhatni, a falu apraja nagyja ott volt a felújított óvoda ünnepélyes átadásán csütörtök este Veszprémvarsányban. A mai és a régi dolgozók, vezetők, szülők, nagyszülők, gyerekek, kivitelezők, önkormányzati képviselők, a szomszéd település vezetői, mindazok, akik részt vettek a munkában. Együtt ünnepeltek egy megvalósult álmot: csodás lett az óvoda.

Barki Andrea

A megújult veszprémvarsányi polgármesteri hivatalba betérőket a falu logója fogadja- mutatta Vaderna Melinda polgármester.

Fotó: Krizsán Csaba

A nyár az óvoda felújítással telt. Idén márciusban nyertünk 46 millió forintot óvodafelújításra, amit már nagyon régóta vártunk és terveztünk. Az iskola mellett még 2021-ben megvettünk egy telket egy új óvoda építésére, de azt az elképzelésünket nem támogatták. Azon a telken egy szép udvart alakítottunk ki közel nyolc millió forint önrésszel. Nyertünk eszközfejlesztésre is pénzt, valamint az óvoda alapítványa mellett nagyon sok lakossági támogatást kaptunk a megvalósításához. Az óvoda felújítására mindössze két hónapunk volt, szerencsére sikerült a vállalkozónak megoldania a szoros határidőben. A takarítást, pakolást is szülői, dolgozói összefogással sikerült megoldani

 – osztotta meg lapunkkal az óvoda elkészültének örömeit és nehézségeit Vaderna Melinda polgármester. A három barátságos, vidám, tágas csoportszoba mellett vannak immár a mosdók, fejlesztőszoba készült és az eddig hiányzó óvónői öltöző is rendelkezésre áll. Teljesen felújították a konyhát, ahol az óvoda, iskola, bölcsi ellátásán kívül a település szociális étkeztetését is megoldják.

A nagycsoportos ovisok adtak műsort.
Fotó: Krizsán Csaba

Az óvodai ünnepségen részt vett Kara Ákos országgyűlési képviselő is, aki köszöntőjében arról beszélt, hogy az óvoda felújítása a falu igazi közösségi munkájának eredménye. Nem csak azért, mert kormányzati és önkormányzati összefogással valósult meg, hanem azért is, mert mindannyian azt szerették volna, hogy jusson forrás végre arra, hogy a óvodások jobb körülmények között lehessenek.

A felújított csoportszobában Kara Ákos országgyűlési képviselő és Vaderna Melinda polgármester.
Fotó: Krizsán Csaba

Sok minden megújult

Az elmúlt négy és fél évre visszatekintve, miben fejlődött a település? – tudakoltuk a polgármestertől.

– Az egyik legnagyobb eredménynek a kultúrház felújítását tartom, mert a járvány után ez hatékony közösségfejlesztést indított el. Fel tudtunk venni egy szakembert, aki évről évre visszatérő programsorozatot indít, főleg családoknak. Szeretik az emberek a megszokott programokat. A Mi Bakonyunk alapítvány vezetőjeként is elmondhatom, hogy sikerült egy ingatlant megvásárolni, ahol tájszobát rendezünk be. Ez még folyamatban van. Nagyon fontos beruházás volt a település északi és déli részének összekötése a Sport úttal. Ez egy belső út, ami biztonságosabbá teszi a közlekedést a 82-es út egyik oldalán – sorolta Vaderna Melinda.

A kultúrház belseje nemrégen újult meg.
Fotó: Krizsán Csaba

Veszprémvarsányban a 70-es évek óta stagnál a lakosság létszáma 1000 és 1100 között. Az önkormányzati építési telkek elfogytak. A képviselő-testületnek van elképzelése ingatlan fejlesztésre. 

3 utcában 73 telket lehetne kialakítani, de erre nincs forrásunk. Szeretnénk egy ipari parkot kialakítani. Olyan cégeket próbálunk ide vonzani, akik munkahelyeket tudnak biztosítani az itt élőknek. Vettünk egy telket az óvodai játszótér mellett, ahova társasházat építenénk, ehhez még vállalkozót keresünk. Energiahatékony garzonlakásokat szeretnénk építtetni, mert vannak már olyan idősek a faluban, akik szívesebben költöznének egy kisebb lakásba, mert egészségük miatt probléma számukra a nagy kertes ingatlan fenntartása, gondozása.

 – vázolta a jövőt a polgármester, aki arról is beszélt, hogy folyamatban van egy 90 millió forintos pályázatuk megvalósítása, amivel egy régi probléma oldódik meg. A 82-es főúton két gyalogátkelőhelyet alakítanak ki, három buszmegállót cserélnek, a Posta mögött egy 1200 négyzetméteres térköves parkoló készül, a sportpályán pedig játszóteret alakítanak ki. 

Jelenleg a végleges engedélyek beszerzése zajlik.

A jó programok közösséget kovácsolnak

Miközben az óvodai ünnepség zajlott, a kultúrházban lázas munka folyt. A baba-mama horgolás szakkör dolgozott éppen. Gyerekek, középkorúak, idősebbek együtt tanultak, néha egymástól, s bizony akár a legfiatalabbtól is horgolni.

– A Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett program keretében jött össze a csapat, az öt fő helyett tizenöten vagyunk. Lelkesen tanulunk horgolni. Csodás, hogy még általános iskolás tagunk is van. Látszik, hogy a gyerekeket is lehet jó dolgokra tanítani, ha megfelelő mintát adunk. Három generáció tanulja szívvel-lélekkel együtt a horgolást, közben jóízűen beszélgetnek. Az ilyen eseményeken érzem, hogy van eredménye a befektetett munkának. Az ilyen és hasonló programokkal, rendezvényekkel egyre jobban vissza lehet hozni a hagyományokat a település életébe – árulta el a program szervezője, Libor Mária közművelődési munkatárs.

Libor Mária (középen) a horgoló lányok-asszonyok között.
Fotó: Krizsán Csaba

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában