2024.09.16. 14:43
A honvédelmi miniszter szerint a honvédség felkészült Mosonmagyaróvár védelmére a Lajtánál – Várják az önkéntesek jelentkezését - fotók, videó
A Magyar Honvédség felkészült, tesszük a dolgunkat a vízügyi szakemberek irányítása mellett. Jelenleg ezen a helyszínen százötven katona teljesít szolgálatot a gátakon – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn a Nagy István agrárminiszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatón, Mosonmagyaróvár határában a Lajtánál.
Fotó: Kerekes István
A katonák a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredtől érkeztek a Lajta-parti város védelmére. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: jelenleg 367 katona szolgál a gátakon, ebből 150 Mosonmagyaróvárnál. Három órán belül több mint ezer katonát tudnak megmozdítani, 24 órán belül pedig több mint négyezret. Ha ennél több katonára lenne szükség, a területvédelmi tartalékosokat tudják mozgósítani. Ezen túl helikopterek és páncélos, úszni tudó járművek igénybevételét is elrendelte a tárcavezető.
– Folyamatosan jön a csapadék, a bécsi medencében esett nagyon sok eső. Ami azt jelenti, hogy elsősorban a Lajtán és a Dunán fenyeget minket, hogy elérjük a 2013-as, illetve itt Mosonmagyaróvárnál az 1997-es és 2009-es árvizek szintjét. A honvédség kész van, itt van, számíthatnak ránk, vigyázunk Önökre – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédség felkészült Mosonmagyaróvár védelmére a Lajtánál
Fotók: Kerekes IstvánA térség országgyűlési képviselőjeként Nagy István agrárminiszter mondott köszönetet a honvédségnek, a vízügynek, a katasztrófavédelem munkatársainak, a Magyar Kormánynak, hogy megfeszített erővel azon dolgoznak, hogy megvédjék Mosonmagyaróvárt, hogy rendezett, fegyelmezett munka folyik.
– Magasítják a gátakat homokzsákokkal, lezárták azokat a zsilipeket, amelyek a városba vinnék a vizet, így a Malom-ági Lajta vízszintje alacsony, pontosan azért, hogy megvédjük az értékeket. Így ha egy-másfél nap tetőzik a Lajta, és veszélybe kerülne a város biztonsága, megvannak a tervek arra, hogy szükségtározókat nyissunk és termőföldekre elvezessük azt a mennyiségű vizet, ami Mosonmagyaróvárt veszélyeztetné – hívta fel a figyelmet Nagy István.
Az országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy sokan jelentkeznek önkéntes munkára, és javasolta, hogy aki segíteni szeretne, jelezze azt a polgármesteri hivatalban. A Lajtán egyébként Mosonmagyaróvárnál hétfőn hajnalban a legmagasabb, III. fokú árvízvédelmi készültséget rendelték el az állami védvonalakon. A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja a védelmi előkészületek koordinálást, szoros egyeztetésben a társszervezetekkel. Mint megtudtuk, a Lajta-szükségtározó megnyitását továbbra is mérlegelik a szakemberek – erre még visszatérünk.
Önkénteseket keresnek
A katasztrófavédelem önkénteseket keres a mosonmagyaróvári árvízi védekezési munkákra. Most a jelentkezők neveit, mobilszámait írják össze. Jelentkezés a Polgármesteri Hivatal jegyzői Titkárságán történik, Kovácsné Darázs Kinga ügyintézőnél: telefonszáma 96/577-802 (ez közvetlen szám), vagy 96/577-800 (ez a hivatal központi száma).
kisalfold.hu videó
- Egy örökbefogadással két cicát mentünk meg - Rengetegen találtak új otthonra az Örökbefogadó Napon + Fotók, videó
- Túlélt minden veszedelmet - A legendák övezte Árpád-tölgy hazánk minden bizonnyal legidősebb fája + videó, fotók
- Haditornán bizonyították rátermettségüket és erejüket Győr-Moson-Sopron fiataljai - videó, fotók
- Komolyzenéről komolytalanul - Népszerű műsorvezető tartott rendhagyó órát a győri Kazinczy-gimnáziumban - sok-sok fotó, videó
- Geszti Péter meglepi a várost - Majmok, farkasok, Balu és Maugli érkezik az Aréna színpadára - videó, fotók