2024.08.10. 15:38
Fut a Hegyes! rekordszámú nevezővel Hegyeshalomban – Lili javára gyűjtöttek – Fotók, videó
Minden eddiginél többen, 253-an húztak futócipőt a „Fut a Hegyes 2024” jótékonysági terepfutáson és versenyen szombaton Hegyeshalomban. A futó rendezvényen Tóth Liliána leukémiával küzdő kislány javára gyűjtöttek 358 ezer forintot.

Rekordszámban álltak rajthoz idén a hegyeshalmi versenyen.
Fotó: Kerekes István
Negyedszer rajtolt el szombaton a hegyeshalmi sportpályán a „Fut a Hegyes 2024” jótékonysági terepfutás és verseny a Hegyeshalmi Polgárőr Egyesület szervezésében. Tóth Gyula egyesületi elnök és főszervező tájékoztatása szerint idén rekordszámban neveztek, 253-an, igaz, évről évre nő a regisztrálók száma.

A Fut a Hegyesre sok helyről érkeztek
– A jelentkezők idén különféle településekről érkeztek: Hegyeshalom mellett a Mosonmagyaróvárról, Győrből és környékbeli falvakból, sőt Bicskérő, Budapestről és Szombathelyről is. Egyre többen jönnek külföldről is, például Szlovákiából, Lengyelországból, sőt még Olaszországból is érkezett nevezés – fejtette ki a főszervező.
A „Fut a Hegyes 2024” jótékonysági terepfutást és versenyt 2019-ben álmodták meg, azzal a céllal, hogy minden korosztályt megszólítsanak. Az első rendezvényt 2021-ben szervezték meg, akkor már több mint kétszáz résztvevővel. Tavaly már verseny jellege volt a rendezvénynek, idén pedig már díjazták az abszolút első három helyezettet, a nagyobb távokon az első három befutót nőknél és férfiaknál külön díjazták, ahogy a legfiatalabb és legidősebb résztvevőt is – akik között 73 év a korkülönbség.
A legnépszerűbb a fél kilométeres táv volt, azon startoltak el a legtöbben, de lehetett indulni egy, kettő, öt és tíz kilométeren is.

Lili gyógyulásáért
A rendezvényen befolyt összeget a négyéves hegyeshalmi Tóth Liliána gyógyulásának elősegítésére fordítják, erre a célra adományokat is gyűjtöttek. Tóth Gyula tájékoztatása szerint 358 ezer forint gyűlt össze.
A futószámok előtt Tóth Adrienn Európa bajnok és ötszörös magyar súlyemelő bajnok tartotta meg a közös bemelegítést. A futássorozatokon túl gyermekprogramokkal, akadálypályával is készültek.
Fut a Hegyes! rekordszámú nevezővel Hegyeshalomban – Lili javára gyűjtöttek
Fotók: Kerekes Istvánkisalfold.hu videó
- Rekordszámú diák versengett a katasztrófavédelmi megmérettetésen – Fotók, videó
- Megszületett a döntés - Elítélték az eltűnt villanyszerelők gyilkosát – Fotók, videó
- Balettnövendékek vízválasztó táncvizsgán mutatták meg Győrben, hogy mit tudnak - fotók, videó
- Nemzeti Faültetés Napja - Fákat ültettek és cserjéket osztottak országszerte – Fotók, videó
- A jövőre gondolnak, amikor fát ültetnek – Videó