2023.10.12. 10:10
Közönségdíjat nyert a győri Széchenyi-egyetem Kukorelli István tiszteletére készített tanulmánykötete
A III. Magyar Jogi Könyvszalon seregszemléjén idén elsőként nyílt lehetőség pályázni a program közönségdíjára. Az elismerést a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának munkatársai által összeállított, a győri jogászképzés nagy alakja, Kukorelli István 70. születésnapja alkalmából kiadott tanulmánykötet nyerte el.
Prof. dr. Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke, prof. dr. Deli Gergely és dr. Szoboszlai-Kiss Katalin a kötet szerkesztői, valamint dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke a Magyar Jogi Könyvszalon közönségdíjának átadásán.
Forrás: SZE
A Magyar Jogász Egylet felhívására első ízben adták át a Magyar Jogi Könyvszalon Közönségdíját, amelyet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Jog-Állam-Politika című folyóiratának különszáma nyert el. Az ünnepi kiadvány egy éve jelent meg az akkor 70 éves Kukorelli István tiszteletére. A győri jogászképzés kiemelkedő alakja, a kar egyik alapítója, volt alkotmánybíró az egyetem által szervezett születésnapi ünnepségen a kötet mellett az intézmény professor emeritusi címét és Életút díját is átvehette. Az Universitas-Győr Nonprofit Kft. mint kiadó gondozásában megjelent könyv 37 szerző és egy grafikus munkáját tartalmazza dr. Szoboszlai-Kiss Katalin és prof. dr. Deli Gergely szerkesztésében
Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, a Széchenyi István Egyetem jogi karának docense kifejtette, hatalmas öröm és pozitív visszajelzés volt számára a díj. „Megtisztelőnek éreztük, hogy az egyetem, a kiadó és a jogásztársadalom méltónak találta a munkánkat arra, hogy egyáltalán részt vegyen a megmérettetésen. A siker pedig egy olyan csapatmunka eredménye, amelybe sokan tették bele a szívüket Kukorelli tanár úr tisztelete miatt. Azzal, hogy első ízben ez a kiadvány nyerte el az elismerést, mércét állított fel a következő évek díjazottjainak kiválasztásához” – mondta.
A mű születésének körülményeit felidézve kifejtette, Kukorelli István 70. születésnapjára készülve kereste meg prof. dr. Smuk Pétert, a kar dékánját a 15. évfolyamánál tartó Jog-Állam-Politika különszámának ötletével, aki rögtön támogatta azt. A koronavírus-járvány miatt a szokásos egy év helyett mindössze három hónap állt rendelkezésre a kiadvány elkészítésére, de a felkérő levelekre gyors visszajelzések és határidőre kiváló munkák érkeztek. „Bár csak a győri jogi karon oktató kollégákat invitáltuk, amikor híre ment a különszám tervének, országosan jelentkeztek szerzőnek az egykori tanítványok. Nem csoda, hiszen életútja, szakmai tudása, elhivatottsága és emberi tulajdonságai miatt ő igazi példakép a tudományos társadalomban” – fogalmazott.
„Hetvenedik születésnapomon nagy meglepetés ért, amikor átvehettem a kötetet, mert ugyan sokan részt vettek annak elkészítésében, előttem végig titokban tartották. Életem egyik legszebb napjaként tartom számon a tavalyi köszöntést, amit a tanítványaim szeretete tett teljessé” – fogalmazott kérdésünkre dr. Kukorelli István. Hozzátette, a kiadvány a tiszteletadás mellett kiváló szakkönyv is, kitűnő írásokkal, emlékezetes pillanatokat megörökítő fotókkal. „A közönségdíj értékét az adja, hogy egy demokratikus versenyben, nagyszerű művekkel szemben nyert első helyet a kötet. Megjelenése nagy ajándék volt a számomra, ezért örülök az elismerésnek, amit annak készítői, kiadója és maga az egyetem kapott a díjjal. Emiatt esett személy szerint is jól, hogy a legtöbben erre a műre adták le voksukat” – hangsúlyozta a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, a győri jogi kar egyik alapítója.
A több mint 400 oldalas különszám az ünnepelt életútjának főbb állomásainak bemutatása mellett olyan témákat jár körül, amelyek mind Kukorelli István életművének részei: alkotmány, állampolgársági törvény, alkotmánybíráskodás, emberi méltóság és szabadság eszméje, felelős értelmiségi, Bibó István, a rendszerváltás Magyarországon, bencés értékrend, erkölcsi tisztaság eszméje.
Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin köszönetet mondott Tóth Eszternek, az Universitas-Győr Nonprofit Kft. ügyvezetőjének és munkatársának, Harmath Viktóriának a kötet elkészítésében nyújtott sok segítségért, a színvonalas kiadásért, valamint a szerzőknek a kitűnő írásokért, illetve grafikáért. Megköszönte prof. dr. Deli Gergely társszerkesztőnek, dr. Váczi Péternek, az Alkotmányjogi Tanszék vezetőjének, Hontvári Tamás hallgatónak, Németh Richárd olvasószerkesztőnek, a tördelésért felelős Takács Anitának és Nagy Zoltánnak a különszámhoz nyújtott áldozatos munkát. „Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki szavazott a könyvre, de a legnagyobb köszönet Kukorelli Istvánt illeti, aki egész életművével, emberi példamutatásával ma is irányt ad nekünk” – zárta.