Kihívás kötött pályán és aszfalton

2023.06.08. 14:33

Tizenharmadszor ad otthont Győr a közlekedéstudományi konferenciának

Bella Violetta

Fotó: Bella Violetta

Két napon keresztül, négy szekcióban 90 előadás hangzik el az Eto Park Hotelben a XIII. Közlekedéstudományi Konferencián, mely egyre több nemzetközi vendéggel és előadással gazdagodott az évek során. A helyi elektromos roller felhasználók meglátásaitól a győri Fenntartható Városi Mobilitási Terv analízisén át a GYSEV utasforgalmáig rengeteg témában gondolkodhatnak együtt a résztvevők.

– Meghatározó pontja vagyunk a hazai közlekedési konfereciák rendszerének, úgy látszik, sokan gondolják úgy, hogy itt új emberekkel ismerkedhetnek meg, új ismeretekkel gazdagodhatnak és ötleteket nyerhetnek – mondta Horváth Balázs, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja, és a Közlekedés Tudományi Egyesület főtitkára.

Győr város képviseletében Szeles Szabolcs alpolgármester úgy fogalmazott a közlekedés olyan, mint a test vérkeringése. 

– Győr akkor tudja megállni a helyét a világban, ha megfelel a mai kihívásoknak, amik pedig nem egyszerűek. A Budapest-Bécs-Pozsony aranyháromszög nagyon ideális elhelyezkedésnek tűnik, de ebben a környezetben, versenyben vagyunk a legjobb régiókkal. Fontos, hogy képesek legyünk itt tartani a munkaerőt, a gazdaság szereplőit és megfelelő környezetet biztosítani mindenkinek. Ehhez okos lépések kellenek, és a korábbi lépéselőnyünk megszűnni látszik. A gazdasági krízis most nem a fejlesztésekre, hanem az okos tervezésre ad lehetőséget.

Reményét fejezte ki, hogy a konferencia találkozásaiból, ötleteiből és innovációjából minél több valósul meg Győrben is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában