2023.06.09. 10:06
Térdig gázoltunk a vízben – Felhőszakadás és villámárvíz Medárd előtt Győr-Moson-Sopronban
Villámárvizet, felhőszakadást, ismétlődő csapadékot hozott június első hete. Medárd napja, június 8. táján ez az időjárás nem szokatlan, legfeljebb az elmúlt években elszoktunk tőle. A hirtelen lezúduló csapadék sok munkát adott a tűzoltóknak a vármegyében is.
Ivánban is mindent elárasztott a víz.
Fotó: Iván Önkormányzata
Főként pincékbe, vízóraaknákba, kazánházakba és udvarokba befolyt víz, valamint kidőlt fák és leszakadt ágak eltávolításához kértek segítséget a bejelentők a katasztrófavédelemtől. Győrben térdig ért a víz a Török Ignác utcai sorházakban, a lakók nem tudtak ki- és beállni autóikkal.
Töltéstaváról és Mosonmagyaróvárról is a vízóraaknát elárasztó, illetve pincébe befolyó víz miatt érkezett riasztás. Több településen, így például Harkán, Ivánon, Győrújbaráton, Pannonhalmán vagy Vágon megteltek az árkok, tűzoltók szivattyúzták át a vizet.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, vármegyénkben Vágon esett a legtöbb eső 24 óra alatt, közel 77 milliméter. A víz gyorsan elöntötte a falu központját, a falubeliek kedden este tíz óráig működtették a szivattyúkat, hogy a veszélyt elhárítsák.
– Ilyenkor ott van mindenki, aki segíteni tud: az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök, a falugondnok, a többiek – mondta érdeklődésünkre Pálffy Attila polgármester. A községvezető közölte: annak idején, a szennyvízcsatorna kiépítésekor szinte az összes átereszt betemették, az okozza a legfőbb bajt. Azonban úgy vélte, hogy rövidesen lesz változás. Az önkormányzat ugyanis pályázaton 130 millió forintos támogatást nyert a Templom utca és a Kossuth utca csapadékvíz-elvezetésének megoldására. A kivitelezés még idén elkezdődik.

Fotó: Cs. Kovács Attila
Megteltek a csatornák
Pannonhalmán szerdán délelőtt tizenegy órakor kezdett esni, több mint 50 milliméter zúdult le kora délutánig, tudtuk meg Vas Gábor polgármestertől. A pincék megteltek, az árkokból kifolyt a víz, de fél órával később már lehetett közlekedni, csak tócsák voltak az úton.
– Ahogy elkezdett esni, kimentem autózni, a Váralján kapott el a nagy zuhé, láttam, hogy mit okozott. Azt gondolom, hogy ekkora, nagy tömegben hirtelen leeső csapadékra egyetlen rendszer sincs felkészülve, és nem is lehet. Egy Pannonhalma méretű városban biztos, hogy száz kilométer feletti hosszúságú csatorna található, ezt képtelenség karbantartani. Ezzel együtt minden évben tisztítjuk, árkoljuk őket ott is, ahol ez nem az önkormányzat feladata, az ingatlanok előtt, ahol a tulajdonos kötelessége lenne – felelte érdeklődésünkre Vas Gábor polgármester.

Majdnem egyhavi
Berecz Péter győri amatőr meteorológus elmondása szerint Győrben vasárnap óta 46 milliméter eső esett, amely az egész havi átlagos csapadék 78 százaléka. A lassan mozgó csapadékfelhők sajátossága, hogy egy ponton hirtelen zúdulhat le belőlük nagy mennyiségű eső, míg pár kilométerrel arrébb lehet, hogy teljes a szárazság, tette hozzá Berecz Péter. A győri belvárosban szerdán 9 milliméter, Győrszemerén 11,2, Likócson 13 milliméter esett, míg Győrszentivánon a műszerek szerint 40 milliméter. Ezzel szemben a Győrtől két és fél kilométerre fekvő Szúnyog-szigetnél tegnapelőtt csak 8,3 milliméter volt, előtte nap viszont 29,4.
A következő hét elején hazánktól északra egy anticiklon kezd majd kiépülni, ennek peremén átmenetileg kissé szárazabb légtömegek érkeznek majd fölénk. De addig egész héten velünk maradnak a záporok, zivatarok.