Trianon

2023.06.04. 20:35

Nemzeti összetartozás napi megemlékezés Sopronban - Fotók

Varga Henrietta

Fotó: Szalay Károly

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékezett az egész ország. Sopronban idén is a Barátság parkban emlékeztek meg arról, hogy 103 évvel ezelőtt ezen a napon egy olyan békeszerződést írtak alá, amely feldarabolta a történelmi Magyarországot.

- A nemzeti összetartozás számomra azért fontos, mert a törvény, ami ezt megvalósította, lehetőséget ad arra, hogy a nemzetrészekkel közösen éljük meg, hogy valóban összetartozunk, hiszen magyarnak lenni büszke gyönyörűség - hangsúlyozta beszédében Firtl Mátyás, Sopron korábbi országgyűlési képviselője.

A rendezvényen a soproni képviselők mellett Fodor Imre, Illyefalva polgármestere is részt vett, aki szintén a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozta.

A beszédek és az emléknapi műsor után a vendégek közösen helyezték el a megemlékezés koszorúját és egy-egy szál virágot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában