65 millió forint támogatás

2023.06.07. 21:06

Fejlesztések, beruházások Mérgesen

A mérgesi önkormányzat az elmúlt években 65 millió forintnyi beruházást hajtott végre a községben. Pályázati, elsősorban a magyar falu programos támogatásokkal sikerültek a fejlesztések. Jutott forrás többek között a temetőre, a középületekre, játszótérre.

Cs. Kovács Attila

A mérgesi gyerekek, Balázs Vencel, Balázs Kristóf, Gősi Dávid és Pátka Miklós örömmel töltik szabadidejüket a „szuper” mérgesi játszótéren.

– A temetőben az elmúlt években járdát építettünk, kandelábereket szereltünk fel és a szerszámoknak, illetve vizesblokknak alakítottunk ki helyiséget. A kultúrházban sikerült a vizesblokkot teljesen elkészíteni, de a községházát is felújítottuk. Modern, mindennel felszerelt játszóteret építettünk, amit nagyobb települések is megirigyelhetnének. A templom melletti téren, árnyas fák alatt, idilli környezetben tölthetik az időt a gyerekeink. És hol játszhatnak még például süllyesztett trambulinon, mert nálunk az is van – büszkélkedett Balázs Vince, Mérges polgármestere. Hozzátette: vásároltak a Magyar Faluban új falubuszt és parkgondozó berendezéseket. 

Szintén a község központjában áll egy önkormányzati tulajdonú épület, ami egykor bolt és kocsma volt. Most annak hasznosítására keresnek megoldást. A polgármester szerint könyvtár és klubhelyiség kialakítása is szóba került, de a szolgálati lakás ötlete is felvetődött. Balázs Vince elképzelhetőnek tartja azt is, hogy pedagógiai vagy gyermek-egészségfejlesztési célokra hasznosítják. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában