kisalfold.hu videó

2023.06.04. 18:40

Az elszakított országrészekre emlékeztek Kapuváron - Fotók, Videó

Cs. Kovács Attila

A kapuváriak a Trianoni haranglábnál, a harang hangjára gyűltek össze vasárnap délután. Dr. Mészáros Zoltán, a járási hivatal vezetőhelyettese volt a megemlékezés szónoka. Azt az időszakot idézte fel, amikor 2010 után az elcsatolt országrészeken élők az egyszerűsített honosítási eljárásban nyerhették vissza magyar állampolgárságukat. 

- Forró László tiszteletes úr vezényletével megérkeztek hozzánk a Nagyvárad melletti Bihar, illetve Hegyközkovácsi lakói, akiket a történelem alakítói a közénk húzott határokkal sem tudtak leszakítani a magyarság világfájáról. Az országban talán elsőként Kapuvár ajánlotta fel számukra, hogy kérelmüket ünnepélyesen, közösen, egyszerre nyújtsák be a városban. Több mint ötvenen tisztelték meg ekkor a települést az adminisztráció intézésével. A feladat nem volt kicsi, felelősségteljes és alázatos hozzáállást követelt. Akik jöttek, Szent László városából jöttek és hozták magukkal Szent László örökségét. A Városháza nagytermében aztán elmondhatták az eskü szavait. Magasztos, ünnepi pillanatok voltak - fogalmazott dr. Mészáros Zoltán. 

A megemlékező műsorban az alkalomhoz illő versek, illetve zenék és énekek hangoztak el, nemzetünkért Méry László, kapuvári iskolalelkész imádkozott, majd a megemlékezők mécseseket gyújtottak a haranglábnál. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában