Összefogás

2023.06.05. 07:35

A Soproni és a Miskolci Egyetem segít a tűzvész után

A selmecbányai tűzvészben károsodott egykori Selmeci Akadémia épületeinek helyreállítására két hónapon át gyűjtött adományokat a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem. A mintegy 22 ezer eurónyi összeget június 1-jén Selmecbányán adták át az egyetemek vezetői a város polgármesterének - tette közzé a Soproni Egyetem.

Forrás: Miskolci Egyetem

Selmecbánya történelmi belvárosában március 18-án pusztított a tűz - idézte fel a Miskolci Egyetem. Az UNESCO világörökségi listáján 1993 óta szereplő területet érintő tűzvészben jelentős károkat szenvedtek azok az épületek is - a Fritz-ház, a Hellenbach-ház és a Bányászati Múzeum, a 15. században épült Berggerichte (Bányabíróság) épülete -, amelyek az 1735-ben alapított Selmeci Akadémia kultúrtörténeti örökségéhez tartoztak.

Az egykori Selmeci Akadémia utódintézményei, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem a tűzvészben károsodott tudománytörténeti emlékek helyreállítására közös adománygyűjtésbe kezdett március 24-én azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak az európai bányászati és kohászati kultúra megteremtésében megkerülhetetlen jelentőségű szellemi értékek helyreállításához.

Az adományozásra nyitott számlaszámra még a gyűjtés zárónapján, május 31-én is érkezett egy egymillió forintos utalás, így az egyetemek rektorai, Prof. Dr. Horváth Zita és Prof. Dr. Fábián Attila közel 22 ezer eurónyi adománnyal érkeztek június 1-jén Selmecbányára, ahol az átutaláshoz szükséges hivatalos formalitásokról tájékoztatták a város polgármesterét, Nadežda Babiakovát.

 

A polgármesteri hivatal közgyűlési termében tartott találkozón Selmecbánya polgármestere felidézte: városuk gazdag a történelmi múltja, az egykor itt működő felsőfokú tanintézmények, amelyek révén Selmecbánya 1993-ban felkerült az UNESCO világörökségei közé, máig erős köteléket jelentenek azokhoz a magyarországi egyetemekhez és intézményekhez, amelyek kapcsolatban álltak és állnak a várossal. „A történelem nem elválaszt, hanem összeköt bennünket, és mi ehhez a hagyományhoz szeretnénk hűek maradni” – szögezte le Nadežda Babiaková. Elmondta: Selmecbánya is aláírója annak a nyilatkozatnak, amely felvállalja az akadémia szellemi örökségét, amihez természetes módon csatlakoztak a soproni és a miskolci egyetemek, amelyek vallják, hogy az akadémiai hagyományokat tiszteletben tartják és követik azokat.

A tűzvésszel kapcsolatban Selmecbánya polgármestere elmondta: akkor érte csapás a várost, amikor világörökségi elismerésük 30. évfordulójára készültek. A városközpontban hét épületet rongálódott meg, köztük három az egykori akadémia épületegyütteséhez tartozott. A város feltett szándéka, hogy épített örökségüket - legkésőbb 2026 júniusáig - eredeti állapotukba állítsák vissza.

„Úgy mondják, hogy a szerencsétlenségben ismerszik meg a barát. Nagyon örülünk, hogy nem csak a dicső fényes napokban él kapcsolatunk a Miskolci Egyetemmel és a Soproni Egyetemmel, hanem akkor is, amikor kedvezőtlen helyzetbe kerültünk. Minden, akár erkölcsi, akár anyagi támogatást köszönettel fogadunk, mert a város mindig tárt karokkal fogja várni azokat, akik építő jellegű segítséggel érkeznek” – fogalmazott Selmecbánya polgármestere. Hozzátette: nagyra értékelik, hogy az utódegyetemek diákjaikat a Selmeci Akadémia szellemiségében nevelik.

A Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita egy Seneca-idézettel érzékeltette, hogy „A jó sors szerzi a barátokat, és a balsors próbálja ki őket”. A jó ügy melletti kiállás fontosságát tapasztalták meg az adománygyűjtés során, amikor volt és jelenlegi hallgatók, oktatók álltak ki a három évszázados akadémiai hagyományok megőrzéséért.

A hajdani akadémiai város, Selmecbánya zarándokhely az utódok számára – tette hozzá a Soproni Egyetem rektora, Prof. Dr. Fábián Attila, aki bízik abban, hogy diákjaikat a jövőben is támogatóan fogadja az egykori Alma Mater.

A magyar egyetemek mellett adományt vitt Selmecbányára a Sopronban végezett erdészek és az erdész társadalom nevében Wisnovszky Károly, az Országos Erdészeti Egyesület, Erdészcsillag Alapítvány elnöke is, aki az adománylevél átadásakor hangsúlyozta: ha szükség van segítségükre, a jövőben is rendelkezésére állnak a városnak.

Az adományátadását követően a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem rektora a selmecbányai temetőben megkoszorúzta az egykor iskolateremtő professzorok síremlékét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában