2023.05.25. 20:39
Tanácsnokot választottak a soproni közgyűlésen - fotók
A soproni önkormányzat csütörtökön tartotta meg a májusi közgyűlést. A városvezetés döntést hozott többek között a kulturális és a szociális feladatot ellátó alapítványok támogatásáról, közterület elnevezéséről, szakértői bizottság választásáról és tanácsnok kinevezésről.
Fotó: Rombai Péter
A soproni önkormányzat igyekszik nagy hangsúlyt fektetni a város kulturális és közművelődési életére. Számos hagyományosnak mondható programot szervez a Pro Kultúra Nonprofit Kft. közreműködésével, mint például Soproni Ünnepi Hetek, a Tündérfesztivál vagy az első alkalommal megszervezett SopronFest, de önálló színtársulatot is működtet. Azonban az elmúlt évek történései, a világjárvány és az energiaválság jelentősen megnehezítette a kulturális ágazat működését. Az önkormányzat ennek ellenére is kiemelten tekint az ágazat feladatainak ellátására, és az ahhoz szorosnak kapcsolódó civil szervezetek támogatására. Ezen összetett feladat szükségessé tette, hogy a közgyűlés külön személyt bízzon meg tanácsnokként a terület felügyeletére. A megbízott személynek végül Tóth Éva képviselőt választották meg, aki június 1-től figyelemmel kíséri a kulturális, közművelődési, gyermek és ifjúsági szabadidős önkormányzati, valamint civil feladatokat és tevékenységeket.
Soproni közgyűlés - május
Fotók: Rombai PéterA képviselő-testület elfogadta a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát, valamint a Városfejlesztési Programtervet. A városvezetés úgy döntött, hogy Sopron csatlakozik az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló határozathoz, amely kifejezi elkötelezettségét a béke mellett. A határozat kimondja, elítéli Oroszország katonai agresszióját és ellenzi a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítik az energetikai szankciók körét. Az előterjesztésre módosító javaslatot nyújtott be Simon Zoltán és Jakál Adrienn, amit a közgyűlés nem szavazott meg.
A közgyűlés megszavazta a Segítség a mosolyodért, az Idősek Európai Háza, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házáért, a Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére, a Szólam és a Testvériség Néptánc alapítványok támogatását. Mindezek mellett az önkormányzat kétmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad a Balfi Evangélikus Leányegyház részére, hogy a balfi templom tetőszerkezetét felújítsa. Az önkormányzat kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási ösztöndíjpályázatot a 2024. évi fordulójához, amely a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára elérhetővé tesz a felsőoktatásban való részvételt. A képviselő-testület jóváhagyta a tavalyi évben végzett gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységről szóló átfogó értékelést. Továbbá módosította a Sopron és Környéke (Ágfalva, Fertőrákos, Harka és Kópháza) Szociális - Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás létrehozásáról szóló megállapodás, amit a soproni intézmények könyvelési szervének megszűnése indokolt.
A döntéshozók engedélyezték Csiszár Szabolcs alpolgármesternek, hogy kiküldetésre menjen júliusban a dél-koreai Daegu városban, ahol a nemzetközi gyermekjátékon a városok delegációi különböző sportágakban mérettetik meg magukat, valamint az alpolgármester Kismartonban (Eisenstadt) is képviseli a várost.
Elnevezték az M85 gyorsforgalmi út Sopron-Kelet csomópont közelében elhelyezkedő utat. Mágel Ágost javaslatára Lakatos Istvánról nevezik el, aki aktív éveiben lakatosként tevékenykedett, s nyugdíjas éveiben átfogó gyűjteményben adta közre a soproni iparosság történetét.
A közgyűlés elfogadta a Pro Kultúra Nonprofit Kft. 2022. évi éves beszámolóját. Majd meghatározták a 2023. évi második félében tartandó rendes ülések időpontjait. A képviselő-testület megválasztotta a víziközmű-fejlesztési szakértői bizottság delegált tagjait Koch Péter, Hargitai László és Schöll Norbert személyében.