kisalfold.hu videó

2023.05.23. 18:09

Így dolgoznak a győri bencés templom tetőszerkezetén - Videó

kisalfold.hu

Forrás: WHB

Januárban kezdődött a győri bencés rendház és templom tetőfelújítása, ami - többek között - a templomtető teljes bontását és újraépítését, valamint a tetőtéri közösségi- és kiállítóterek kialakítását jelenti, hiszen a padlástereket a rekonstrukció után múzeumként fogják hasznosítani.

Jelenleg az északi és nyugati szárny teljes tetőrekonstrukciója zajlik. Az épületegyüttes nyugati szárnyában még megvan az eredeti, több mint 400 éves fedélszerkezet, azonban mind statikailag, mind látványában olyan rossz állapotban, hogy szükségessé vált az új fedélszék kialakítása. Ezt teljes mértékben az eredetivel megegyezően kell visszaépíteni, ami azt is jelenti, hogy minden hagyományos ácsmunkával készül - számolt be a munkálatokról a kivitelező WHB Group.

A jelenleg is zajló munkáról egy látványos kisfilm készült, amelyben Geszler Norbert projektigazgató számos érdekes szakmai információt oszt meg, és olyan részleteket is bemutat, amelyek eddig a nagyközönség számára láthatatlanok voltak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában