EzTörténtKisalföld

2023.05.15. 12:32

Erről írtunk - 20 éve zárták le a gazdák a 85-ös főutat 7 órára

kisalfold.hu

20 éve - Gazda tüntetés

2003. május 15.

Kétszáz gazda százhetven járművével két kilométer hosszan, reggel nyolctól hét órán át lezárva tartotta a 85-ös főút Csornától Győr felé vezető szakaszának egyik sávját, tiltakozva a kormány agrárpolitikája ellen. A demonstráció békésen zajlott, a transzparensek feliratai - Kiraboltatok bennünket!, A lomis húst egyétek ti!” - is inkább elkeseredettségről, mint dühös indulatokról árulkodtak. A gazdák azt remélték, hogy a délutánra magát Mosonmagyaróvárra ígérő szakminiszter Csornán keresztül megy a Lajta partjára, ám Németh Imre sem ide, sem oda nem érkezett meg.
A gazdatüntetés hatására már reggel nyolc órától erősen lelassult a forgalom a 85-ös főúton, annak ellenére, hogy a százhetven munkagépből álló konvoj csak kilenc óra után foglalta el két kilométer hoszszan az út egyik oldalát. Az arra járók meglepő türelemmel fogadták a demonstrációval járó torlódást, s néhány rosszindulatú megjegyzésen kívül inkább szimpátiájukról biztosították a tüntetőket.
Válság válság hátán?
A megyei gazdák szerint a mezőgazdaság és a belőle megélni próbálók már régen voltak olyan rossz helyzetben, mint most. Bár a gazdálkodók szerint a csúcsosodó sertésválság volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárba, szorgosan emlegették a gépvásárlási hitelek befagyasztását, a családi gazdaságok támogatásának csökkentését, a gazdahiteleket kezelő Konzumbank tervezett privatizációját, az elhibázott földtörvényt. Véleményük szerint a mezőgazdaságban minden mindennel összefügg, s nem várat magára sokáig a gabona-, a baromfi- és a tejágazat súlyos válsága sem.
Az egyedi Molnár Ferenc 130 hektáron gazdálkodik, s bár sertést nem tart, szolidaritást vállalva részt vett a tüntetésen. A saját bőrén érzi, hazánkban ma nagyon rossz a mezőgazdaság jövedelmezősége, s még a kedvezőtlen árakon is akadozik az értékesítés. Bár várakozással tekint a közelgő uniós csatlakozásra, véleménye szerint az ágazat nem tudott felkészülni a rá váró kihívásokra.
Jóval önköltség alatt
A szanyi Németh Márton ötven anyadisznót tart szaporulatával, s elkeserítőnek látja a helyzetet. Azt panaszolta, a parasztoknak szánt támogatást a vágóhidak tették zsebre, április vége óta pedig már a felvásárlási árról sincs megállapodás, s jó, ha száznyolcvan forintot kapnak az élő sertés kilójáért, ami száz forinttal alacsonyabb az önköltségi árnál. Németh Antal Markotabödögéről sem vélekedett másként, s még hozzátette: tetézi a bajt értékesítési gondokat okozva a külföldről behozott olcsó hús. Úgy véli, az elkövetkezendő esztendő nagyon nehéz lesz minden sertéstartó számára, ám ha kibírják az uniós csatlakozásig, a beígért támogatásokkal némiképp javulhat majd a helyzet.
Púp az állam hátán?
A hétórás várakozás alatt volt idő a beszélgetésre. Volt, aki az üvegzsebprogramot emlegette olyan összefüggésben, hogy bizony az övé átlátszó és üres, szeretné látni azokét is, akik az ő sorsáról döntenek. Beszéltek arról is, hogy a rendszerváltás óta minden kormány balkézről kezeli a vidéket, a parasztot, mintha púp lenne a hátán, pedig mint mondták, szorgalmas, becsületes emberek élnek vidéken is, akik kemény munkával, de a földből akarnak megélni. Aztán visszatért a mondatokban a választási kampány néhány gondolata is, amik közül a „Magyarország mindannyiunké” és a „Magyarország többet érdemel” hangzott el leggyakrabban. Mint mondták, nem akarnak mást, csak hogy így legyen.

 

30 éve - Hazaruccant az "üzletember"

Egy évek óta körözött, magát üzletembernek kiadó szélhámost fogtak a pest megyei rendőrök. Győr-Soproni szála is volt a történetnek: az illető szerette volna megvásárolni a Ringa húsipari vállalat soproni üzemét.

 

60 éve - Gyógyszertári ügyelet

A győriek hiányolják a patikák ügyeleti nyitvatartását. Az illetékes válasza szerint minden rendben van, megfelelő számú gyógyszertár ad ügyeletet, mivel komoly receptforgalom nincs a városban éjszakánként.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában