Fischl Ágnes 1200 kilométert kerékpározott Dániától a szülői házig

Ági korábban Budapesten lakott, ahonnan gyakran hazatekert Nagyigmándra a családjához, és nem mellesleg a nagymamája lángosáért. Amikor négy évvel ezelőtt Dániában telepedett le, kiderült, hogy Sønderborg és Nagyigmánd között a távolság 1200 km, vagyis a tízszerese annak, amit évekig megtett a fővárosból szülőfalujáig. Nem mindennapi kalandja éppen ezért a Ten times home nevet kapta. Ági edzésben van, hiszen rendszeresen kerékpározik, tagja egy dániai csapatnak, így a hazautat négy naposra tervezte. 

Az indulás napján a szomszédok kis zászlókkal rakták tele a lépcsőházat, biztatták a barátai, a munkatársai, a párja a német határig kísérte, míg egy csapattársa, Jørn Nielsen 90 kilométeren át tartott vele.

Ági saját bevallása szerint a távolságtól nem tartott, sokkal inkább mentális kihívás volt ez számára. Természetesen készített egy tervet, ami már az első 100 kilométeren megdőlt, mert nem indult a komp, vízszintesen esett az eső, a telefonja nem működött, manuális térképe pedig nem volt. Sátorozásra rendezkedett be, az első éjszakát azonban egy német fogadóban töltötte, ahol megszáríthatta a ruháit és ő is felmelegedhetett. 

„Nagyon kevés forgalmas utat érintettem. Már annyira jó programok vannak útvonal tervezésre, hogy az állóképességedhez, a bringád típusához mérten segít neked megtervezni az útvonalat. Az EuroVelo 9-es és 13-as kerékpárútját is érintettem, de haladtam eldugott erdei utakon, gyümölcsösök mellett, vagy kis mezőgazdasági bekötő utakon, ahova például autóval soha nem jutottam volna el” – mesélte Ági, aki minden nap napkeltétől napnyugtáig tekert, mindössze kétszer negyvenöt perces pihenőket tartva. Sok érdeklődő emberrel találkozott az útja során, bár azért akad olyan idős bácsi is, aki az összes pocsolyába beletekert előtte. „Az első este megtanultam néhány egyszerű mondatot németül arra az esetre, ha újra megállítanának útközben. Ez jól is jött. Nagyon örültek a kíváncsi helyiek, hogy néhány dolgot az ő nyelvükön is el tudok magyarázni. A kedvencem az osztrák-szlovák határon volt, ahol megint csak nem indult a komp. A térképen csak egy 120 kilométeres kitérőt találtam, amibe nem akartam beletörődni. Dél körül volt. A helyi kifőzdébe megérkeztek az első munkások. Gondoltam hátha valaki tud szerezni egy csónakot, ismer valakit aki kenuzik, bármit, csak ne kelljen 120 kilométert tekerni. Térképen mutattam nekik az utam, képeket mutattam nekik csónakról, kenuról és online fordítóba is leírtam nekik mit akarok. Jókat nevettünk, amire a fogadós lánynak eszébe jutott, hogy nem messze van egy gyalogos híd. Ott át tudok menni Szlovákiába. Hála neki, időben haza értem még aznap” – mesélte Ági.

Komoly buktató akadt korábban Csehországban is, ahol a hőmérséklet mínusz 5 fokra csökkent és tovább hűlt, neki pedig át kellett volna vágnia a hegyen. Végül úgy döntött ez az ő útja, és egy kis „csalás” belefér, ezért vonatra szállt, hogy így tegye meg a Drezda és Brno közötti 300 kilométert. Azonban ez sem ment egyszerűen, mert Ági nem értette pontosan, hogy milyen biciklis jegyet kell vásárolnia. Vett egyet, ami azonban nem volt jó, ezért a kalauz közölte vele, hogy a következő állomáson leszállítja. Ági beletörődött, hogy onnan teker majd Prágáig, ahol újfent vonatra száll. Végül a kalauz szíve megesett rajta, akiről kiderült, hogy pár szót magyarul is beszél, mert korábban a Prága és Budapest közötti vonalon volt kalauz.

Szerencsére technikai problémája nem akadt. „A bringa és minden más felszerelés is nagyon jól szerepelt az úton. Voltak nálam szerszámok és alap alkatrészek, amikkel egyszerűbb technikai problémákra fel voltam készülve. Ezeket magam is meg tudtam volna oldani, de szerencsére erre nem volt szükség."

Pozsonytól aztán már egyhuzamban tekert Komáromig, mert annyira szeretett volna hazaérni. Útközben azonban elfogyott minden élelme, ezért amikor a családjával találkozott a Monostori híd lábánál, szinte mindegyiküktől azt kérdezte, van-e náluk valami ehető. Komáromtól Nagyigmándig azonban még hátra volt néhány kilométer, amit Leányvári József kíséretében tett meg. Nem a 13-as úton tekertek végig a nagy forgalom miatt, hanem Ács felől közelítettek. Nagyigmándra beérve újabb meglepetés fogadta Ágit, a régi ismerősei tapssal, kürttel, lufikkal fogadták, mások az ablakból világítottak telefonjaikkal, az utca végén pedig az összes szomszéd összegyűlt.

Ági elárulta, felkészülés is volt egyben ez a nem mindennapi bringás kaland, ugyanis szeretne versenyszerűen ultra távokon kerékpározni.

A nagymama lángosa pedig mind egy szálig elfogyott!